Zöld-fehér hét: Hali után Fradi

Hat akadémiai csapatunk lép pályára a hétvégén, megyei rangadó vár az U19-re, egyedül az MTK-t fogadó U16 szerepel hazai környezetben. BEHARANGOZÓ
A pénteken pályára lépő U15-ös csapatunk után másik hat, a kiemelt bajnokságban szereplő akadémiai csapatunk is bajnoki pontokért lép pályára. Az U19-esek meccse (a Tarpán esedékes megyei rangadó) vasárnapra marad, a többiek szombaton játszanak. A legkisebbek Mezőkövesden dupláznak, az U14-esek a Ferencvároshoz látogatnak, az U16-osok a Vasas és a Puskás Akadémia elleni fellépés után bő egy héten belül a harmadik hazai meccsüket játsszák – ezúttal az MTK-val, ami hasonlóan nagy kihívás, mint a korábbi két meccs. Az U17-esek ezúttal Pakson próbálnak szerencsét.
MLSZ ORSZÁGOS U19 KIEMELT, 19. FORDULÓ
Vasárnap, 13.00: Tarpa SC (12.)–Várda LA (6.)
Kornutjak Volodimir, a VLA edzője: – Mivel az NB III-as csapatunkkal szinte egyidőben lépünk pályára, több poszton is változás várható lesz a csapatban, így nem az a tizenegy lép majd pályára, mint legutóbb. A Tarpa ellenünk mindig elszánt is motivált, igazi presztízscsata lesz, amit bármilyen összetételben is, de meg szeretnénk nyerni. Más választás nincs!
MLSZ ORSZÁGOS U17 KIEMELT, 19. FORDULÓ
Szombat, 10.00: Paksi FC (9.)–Várda LA (6.)
Belényesi Miklós, a VLA edzője: – Pakson mindig nehéz mérkőzést játszani, szervezett, egységes csapat, amelynél játszik most a bajnokság gólkirályjelöltje. Szeretnénk eredményesek lenni, ehhez gólokat kell szerezzünk és egyénileg nagyobb felelősséget kell vállaljon az összes játékos a klubért, a csapatért, minden egyes percben érezniük kell ennek a fontosságát. Három fontos fogalom a szombati mérkőzés előtt: belső motiváció, alázat, elhivatottság!
MLSZ ORSZÁGOS U16 KIEMELT, 18. FORDULÓ
Szombat, 14.00: Várda LA (8.)–MTK Budapest (7.)
Csernijenko Ruszlan, a VLA edzője: – Az MTK-ra jellemző rövidpasszos kombinatív futball a sajátja ennek a korosztálynak is, a feladat az, hogy megtaláljuk az ellenszert. Ez az egymást követő második hét, amikor két meccset játszunk, a felzárkózás szempontjából most is nagyon fontos fellépés vár ránk. Reméljük, a szebbik arcunkat mutatjuk, és ha koncentráltak leszünk, valamint a helyzetekkel is jól sáfárkodunk, akkor jó és eredményes mérkőzést zárhatunk.
MLSZ ORSZÁGOS U14 KIEMELT, 23. FORDULÓ
Szombat, 12.00: Ferencvárosi TC (3.)–Várda LA (10.)
Katona György, a VLA edzője: – Zöld-fehér hetünk van, a Hali után a Fradi következik, és újra idegenben lépünk pályára. A szombathelyi első hatvan perc játékát, koncentrációját kell átmenteni a Népligetbe, és mérkőzés végéig tartani ezt. Csak ebben az esetben lehet esélyünk az egyik bajnokesélyes ellen, bízunk a srácokban.
MLSZ ORSZÁGOS U13 ÉSZAKKELET, 23. FORDULÓ
Szombat, 13.00: Mezőkövesd Zsóry FC–Várda LA
Oláh Levente, a VLA edzője: – A hétközi, hazai pályán elszenvedett vereség után máris itt a lehetőség a javításra. A Mezőkövesd csapatához látogatunk, ellenfelünk a védekezésre helyezi a hangsúlyt, zárt alakzatból próbál kontrákat kezdeményezni. Ezért fontos lesz, hogy időben reagáljunk a labdavesztésekre. Szeretnénk végig irányítani a mérkőzésen, magabiztos, koncentrált játékot várok saját csapatomtól.
MLSZ ORSZÁGOS U12 ÉSZAKKELET, 23. FORDULÓ
Szombat, 11.00: Mezőkövesd Zsóry FC–Várda LA
Baksa Zoltán, a VLA edzője: – Hosszú utazás vár ránk, ugyanis a Mezőkövesd csapatához teszünk látogatást. Eddigi egymás elleni mérkőzéseinken nagy különbség volt a két csapat között minden tekintetben. Ennek függvényében a mostani mérkőzéstől is látványos támadófutballt, valamint sok találatot várok.
A borítófotón: A VLA U16-os csapata bő egy héten belül a harmadik hazai mérkőzését játssza

