Zinédine Ívelése döntött

2021-10-01 20:21:57
Kisvárda FC

Az elején vezetéshez jutottunk, a végén vereséget érő gólt kaptunk – HELYSZÍNI BESZÁMOLÓ.

Gyászszalaggal a karjukon futottak ki a kezdéshez a kisvárdai labdarúgók a nyolcadik forduló nyitómérkőzésére, csapattársuk Ionut-Andrei Peteleu édesapja hunyt el. Aztán alig kezdődött el a mérkőzés, máris vezettük: a legutóbbi idegenbeli meccsen, Felcsúton Claudiu Bumba az ellenféltől kapta a gólpasszt, most ő adta, hiszen beívelése után Tamás Krisztián a saját kapujába ívelte a labdát.

Védőtársa hibáját Lukas Klemenz javította, miután a begyakorolt szögletfigura végén levette társa lövésnek szánt átadását, és azt gólra is váltotta. Így lett két olyan megmozdulásból gólpassz, amit nem átadásnak szántak. És így kezdődhetett minden elölről hat perc után, de már 1–1-es állásból.

Az egyenlítésből adódó lélektani előnyét igyekezte meglovagolni a Honvéd, többet birtokolta a labdát, veszélyesebben játszott, elsősorban rögzített helyzetek után veszélyeztetett. Mégis megszülethetett volna másodszor is a vendégcsapat vezető gólja, egy támadáson belül előbb Jasmin Mesanovic találta el rosszul a labdát a kapu torkában, majd az újbóli beadás után Zlicsics Lázár fejesét védte Szappanos Péter.

Feszült hangulatban ért véget az első félidő, előbb Nenad Lukics lövését védte bravúrral Dombó Dávid, majd Herdi Prenga és Ivan Lovric csúszott össze, a hazai védő legalább annyira kemény volt, mint a kisvárdai, mégis utóbbi kapott csak sárga lapot az eset után.

Zlicsicsnek a második félidő elején a lábában maradt a gól, amikor Jaroslav Navrátil pompás visszagurítása után, nagyjából onnan, mint ahonnan a DVSC elleni győztes gólját szerezte, hatalmas helyzetből a bal felső sarok mellé tüzelt. Navrátil még közelebb járt a gólszerzéshez, amikor Matheus Leoni beadását követően megelőzte védőjét, és hat méterről a bal felső saroknál a lécet találta telibe. A Honvéd leginkább baloldali beadások révén veszélyeztetett, de azok után vagy a háló tetején vagy Dombó kapus kezében landolt a labda.

A hajrában jobbára védekezésre kényszerültünk, az ellentámadásainkban bíztunk, és egy attakból megint két esély kínálkozott: előbb Mesanovic maradt le Driton Camaj beadásáról, majd utóbbi fejelt kevéssel a léc fölé. Gyűltek a sárga lapok, Camaj volt a hetedik játékosunk, aki figyelmeztetésben részesült, így a hajrában vigyázni kellett a szabálytalanságokkal, nehogy kiállítás legyen a vége. A nyolcadikat a kispad kapta, gondoskodva a további feszültségről.

Ami tovább generálódott a végjátékban. Érthetetlen, hogy a játékvezető miért fújta vissza a szabadrúgást a ráadásban, amikor már a Honvéd elveszítette a labdát. Ennek elvégzésére várakozva Bohdan Melniket kiállították, a szabadrúgásból pedig gól született – ha nem is Zidane, de Zinédine keresztnevű játékos, Machach ívelt a kapuba

Most a Honvéd élte át ugyanazt, ami mi öt napja, ráadásul a kispestiek hosszú idő után győzték le csapatunkat. Éppúgy a ráadásban, ahogy mi tettük azt március 7-én ellene, még a Hungária körúti stadionban.


OTP BANK LIGA: 8. FORDULÓ

BUDAPEST HONVÉD–KISVÁRDA MASTER GOOD 2–1 (1–1)

Új Bozsik Aréna, 2339 néző. v.: Bogár (Szalai D., Berényi Á.)

HONVÉD: Szappanos – Lovric, Batik, Klemenz, Tamás K. – Nono (Machach, 74.), Hidi P. (Nagy G., 85.), Pantelics – Bőle (Zsótér, 62.), Lukics (Eppel, 74.), Balogh N. Vezetőedző: Horváth Ferenc

KISVÁRDA: Dombó – Hej, Prenga, Csirkovics, Leoni – Melnik, Szimovics – Navrátil (Camaj, 73.), Zlicsics (Ötvös, 73.), Bumba (Asani, 88.) – Mesanovic. Vezetőedző: Joao Janeiro

Gólszerző: Tamás K. (öngól, 0–1) a 2., Klemenz (1–1) a 6., Machach (2–1) a 94. percben

Kiállítva: Melnik a 92. percben


A fontosabb események

2. perc: Bumba ívelte a tizenhatoson belülre a labdát balról, a térfél közepéről. A labdára kimozdult Szappanos, de őt megelőzve a kaputól 15 méterre helyezkedő Tamás Krisztián kapásból jobbal a saját kapujának bal oldalába ívelte, 0–1.

6. perc: Nono baloldali szögletből a tizenhatos vonalára ívelt, Pantelics jobbal kapásból kapura lőtt, labdáját Klemenz hat méterre a kaputól lekezelte, majd jobbal a bal alsó sarokba lőtte, 1–1.

92. perc: Szabadrúgáshoz jutott a Honvéd a tizenhatos bal sarkánál, miután az elhalt hazai támadás után a játékvezető visszafújta a vélt szabálytalanságot. Közben a tizenhatoson belüli tumultusban Melnik megkapta második sárga lapját és a pirosat is, így az utolsó szabadrúgást emberhátrányban kellett (volna) kivédekezni...

94. perc: ...de nem sikerült, mert Machach magasan kapu felé lőtt labdája a nyújtózó Dombó keze fölött a bal felső sarokba csapódott, 2–1.


next match
Kisvárda Master Good
Gyirmót FC Győr
Kisvárda, Várkerti Stadion
2024-10-20 13:00
Merkantil Bank Liga, 10. forduló
day
hour
minute
second
still to go before the start
Latest match
BVSC-Zugló
0-2
0-1
Kisvárda Master Good
Budapest, III. ker. TVE Sporttelep
2024-10-06 13:00
Merkantil Bank Liga, 9. forduló