Zápor és gólzápor is volt már vele

2021-04-03 17:03:42
Kisvárda FC

Hetedszer vezet nekünk, ebben a párosításban most először.

Ebben a bajnokságban másodszor, összességében hetedszer vezet csapatunknak a vasárnapi, Fehérvár elleni összecsapásunkat dirigáló Pintér Csaba. A 43 éves, 98. NB I-es bevetésre készülő sporival legutóbb a nyitó fordulóban, Budafokon (1–2) találkoztunk (amikor szinte végig ömlött az eső), itthon pedig a tavalyi bajnokság utolsó előtti játéknapján, a Puskás Akadémia ellen (1–1).

Az általa vezetett mérkőzések közül egyet nyertünk meg, kettőn született döntetlen, háromszor pedig kikaptunk. Azt az egy győzelmünket 2019. augusztus 17-én, a Honvéd otthonában arattuk (3–1).

Pintér Csaba vezette a Várkerti Stadionban rendezett első NB I-es meccset 2018. augusztus 11-én, amikor a Ferencváros nyert 2–0-ra Kisvárdán. Ezen és a már jelzett Puskás elleni meccsen kívül 2019. októberében a ZTE elleni meccsen járt Kisvárdán, akkor 3–3 lett a végeredmény. Úgyhogy a zápor mellett éltünk már meg vele gólzáport is. A vasárnapi párosításban még nem vezetett meccset nekünk.

Kisvárdai érdekeltségű meccseken tizenegyesből és kiállításból is négyet-négyet ítélt, a büntetőből egyet a javukra, kettőt a kárunkra, míg a piros lapokat tekintve 2–2 a mérlege. Sárga lapból 23-at mutatott fel kisvárdai játékosnak, 16-ot az ellenfeleknek.


OTP BANK LIGA: 27. FORDULÓ

KISVÁRDA MASTER GOOD (8.)–MOL FEHÉRVÁR FC (3.)

Várkerti Stadion, vasárnap, 14.30 (zárt kapuk mögött)

Vezeti: Pintér Csaba (Tóth Vencel, Horváth Róbert – Andó-Szabó Sándor, Lovas László – tartalékjátékvezető: Csatári Tibor)


Következő mérkőzés
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Buapest, Groupama Aréna
2024-04-20 17:00
OTP Bank Liga, 29. forduló
nap
óra
perc
mp
van még hátra a kezdőrúgásig
Legutóbbi mérkőzés
Kisvárda Master Good
4-1
3-1
Újpest FC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2024-04-13 14:30
OTP Bank Liga, 28. forduló