Volt, ki minden meccsen játszott

2023-06-06 08:02:28
Kisvárda FC

Mérlegen a 2022-2023-as bajnoki év: Fókuszban a pályán töltött mérkőzések és percek.

Huszonhét játékos jutott szóhoz bajnoki mérkőzésen a 2022-2023-as idényben NB I-es csapatunkban, ez hárommal több, mint egy évvel korábban. Szemben a korábbi esztendővel, ezúttal volt olyan játékosunk, aki valamennyi mérkőzésen lehetőséghez jutott (Driton Camaj), míg hárman (Jasmin Mesanovic, Bohdan Melnik és Mario Ilievszki) csak egy-egy mérkőzést hagytak ki. Montenegrói válogatott szélsőnk, Camaj immár zsinórban 42 mérkőzésen lehetőséghez jutott, amivel a bajnokság végére beállította Bohdan Melnik vonatkozó klubrekordját.

A kezdő tizenegybe kerülések és a pályán töltött percek alapján Hej Viktor a rangelső, a végig játszott meccsek alapján is, csak ebben a kategóriában csatlakozott hozzá a szintén 26-os értékkel rendelkező Dominik Kovacic.

Továbbra is az elöl játszók voltak a leginkább „veszélyeztetve” a lecserélések terén, ebben a kategóriában Camaj és Rafal Makowski az első és második helyen álló játékosunk, Jaroslav Navrátil pedig a le- és becserélések terén is egyaránt harmadik. Ezzel együtt a játszott percek alapján csatárunk, Jasmin Mesanovic a második helyen végzett, ami annak is szól, hogy nemcsak a támadásban voltak fontos feladatai házi gólkirályunknak.

Az egyes kategóriák az első tíz mezőnyjátékosból és a legtöbbet foglalkoztatott kapusból összeállítottuk az alapcsapatot, amelynek tagjai többnyire valóban alapemberek voltak, de az így megkapott kezdő tizenegyek valójában egyszer sem futottak ki ilyen összetételben a pályára – az egészet kéretik játéknak tekinteni.


A JÁTSZOTT MÉRKŐZÉSEKHEZ ÉS PERCEKHEZ KÖTHETŐ RANGSOROK

Rangsor a játszott mérkőzések száma alapján: Driton Camaj 33, Jasmin Mesanovic, Bohdan Melnik, Mario Ilievszki 32-32, Hej Viktor 31, Rafal Makowski, Janisz Karabeljov 30-30, Dominik Kovacic, Jaroslav Navrátil 29-29, Matheus Leoni, Ötvös Bence 27-27, Hindrich Ottó 25, Vida Kristopher 19, Lucas 18, Milos Szpaszics 16, Széles Imre Antal, Jasir Asani 15-15, Alaksandar Jovicic 12, Ionut-Andrei Peteleu, Enes Alic 9-9, Anton Kravcsenko 8, Milos Vranjanin 7, Danijel Petkovics, Czérna Erik 5-5, Artem Odincov 3, Bíró Roland 2, Heles Jaroszlav 1

Az alapcsapat a játszott meccsek száma alapján: HindrichHej, D. Kovacic, Karabeljov, Leoni – Melnik, Makowski – Navrátil, Mesanovic, Camaj – Ilievszki (a két, egyaránt 27 meccsen fellépő játékos közül a játszott percek száma döntött Leoni javára)

Rangor a kezdő tizenegybe kerülések alapján: Hej 30, Mesanovic, D. Kovacic 28-28, Camaj 27, Makowski 26, Hindrich, Leoni 25-25, Melnik, Karabeljov 23-23, Ötvös 21, Navrátil 17, Széles, Jovicic 12-12, Asani 11, Ilievszki, Lucas 8-8, Kravcsenko, Szpaszics 7-7, Peteleu 6, Petkovics, Vranjanin 5-5, Alic 4, Odincov 3, Vida K., Czérna 1-1

Az alapcsapat a kezdő tizenegybe kerülések száma alapján: Hindrich – Hej, D. Kovacic, Ötvös, Leoni – Melnik, Karabeljov – Navrátil, Makowski, Camaj – Mesanovic

Rangsor a végig játszott meccsek száma alapján: Hej, D. Kovacic 26-26, Hindrich 25, Melnik 20, Leoni 18, Mesanovic 15, Karabeljov 14, Széles, Jovicic 12-12, Makowski 10, Ötvös 8, Kravcsenko 6, Petkovics, Peteleu, Vranjanin 5-5, Camaj, Odincov 3-3, Navrátil, Asani 2-2, Ilievszki, Lucas, Alic 1-1

Az alapcsapat a végig játszott meccsek száma alapján: Hindrich – D. Kovacic, Jovicic, Széles – Hej, Melnik, Ötvös, Karabeljov, Leoni – Makowski – Mesanovic

Rangsor a pályán töltött percek alapján (az értékek a félidei hosszabbításokkal együtt értendőek): Hej 2716, Mesanovic 2643, D. Kovacic 2621, Hindrich 2377, Melnik 2334, Camaj 2288, Leoni 2261, Makowski 2260, Karabeljov 2118, Ötvös 1874, Navrátil 1588, Széles 1166, Jovicic 1141, Ilievszki 993, Asani 923, Lucas 802, Peteleu 662, Szpaszics 653, Kravcsenko 637, Vranjanin 504, Petkovics 478, Alic 402, Vida K. 389, Odincov 279, Czérna 104, Bíró R. 27, Heles 26

Az alapcsapat a játszott percek száma alapján: Hindrich – Hej, D. Kovacic, Ötvös, Leoni – Melnik, Karabeljov – Navrátil Makowski, Camaj – Mesanovic

Rangsor az alapján, kit hányszor cseréltek le: Camaj 24, Makowski 16, Navrátil 15, Mesanovic 13, Ötvös 12, Asani 9, Karabeljov 8, Ilievszki, Lucas, Szpaszics 7-7, Leoni 6, Hej 4, Melnik 3, Alic 2, Czérna, Kravcsenko, D. Kovacic, Peteleu, Vida K. 1-1

Rangsor az alapján, kit hányszor cseréltek be: Ilievszki 24, Vida K. 18, Navrátil 12, Lucas 10, Melnik, Szpaszics 9-9, Karabeljov 7, Camaj, Ötvös 6-6, Alic 5, Asani, Czérna, Makowski, Mesanovic 4-4, Peteleu, Széles 3-3, Bíró R., Leoni, Vranjanin 2-2, Hej, Heles, D. Kovacic, Kravcsenko 1-1


A borítófotón: Driton Camaj (elöl) az egyedüli játékosunk, aki valamennyi bajnokin lehetőséghez jutott


next match
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2025-03-30 16:00
Merkantil Bank Liga, 22. forduló
day
hour
minute
second
still to go before the start
Latest match
Soroksár SC
1-2
0-2
Kisvárda Master Good
Budapest, Szamosi Mihály Sporttelep
2025-03-16 17:00
Merkantil Bank Liga, 21. forduló