Vizsgamunka után újabb forduló
Szombaton a Várda LA hat korosztályos csapata is a bajnoki pontokért lép pályára. BEHARANGOZÓ
Csaknem teljes programot bonyolítanak le szombaton utánpótláscsapataink, egyedül az U15-ösök nem lépnek pályára. Számukra sem lesz izgalommente a hétvége, hiszen a riválisok játszanak, és az ő eredményeiktől is függ, hogy milyen pozícióból vágnak neki az utolsó körnek a jelenleg élen álló mieink.
Ugyancsak az elsőség megőrzése a tét az U17-es legénységünk számára, amely a vesztett pontokat tekintve jobban áll a fő rivális Tarpánál – ezt a minimális előnyt kell megőrizni a hátralévő három meccsen. A hétközben bravúros fordítást bemutató U19-eseink a hazai pályán 5–0-ra legyőzött Vác vendégei lesznek, míg a kéthetes szünet után újra pályára lépő U16-osok a csoportjukban ugyancsak sereghajtó csapatot, az Illés Akadémiát látják vendégül.
A legkisebbeknél egyforma az igény: az U13-asok és az U12-esek is győzelemmel szeretnék teljesíteni a salgótarjáni túrát, csapatainktól a nagy különbségű győzelem is elvárható.
MLSZ ORSZÁGOS U19 B CSOPORT, 12. FORDULÓ
Szombat, 13.00: Vác VLSE (8.)–Várda LA (3.)
Török László, a VLA edzője: – Jól „vizsgáztunk” a hétközi, elmaradt fordulóban a DVTK ellen. A Vác vendégeként is mindent megteszünk annak érdekében, hogy stabilizáljuk a csoportunkban megszerzett helyezésünket.
MLSZ REGIONÁLIS U17 ÉSZAKKELET, 20. FORDULÓ
Szombat, 14.00: Várda LA (2.)–Karcagi SE (10.)
Révész Csaba, a VLA edzője: – A hátralévő három mérkőzésen kettős célkitűzéssel kell pályára lépnünk. Egyrészt hibátlan teljesítményt kell nyújtanunk, másfelől gondolnunk kell a magasabb célok teljesítésére is, ezért a csapatépítés is fontos szempont a győzelmek mellett.
MLSZ ORSZÁGOS U16 A CSOPORT, 12. FORDULÓ
Szombat, 10.00: Várda LA (3.)–Illés Akadémia-Haladás (8.)
Belényesi Miklós, a VLA edzője: – Rég játszottunk már hazai pályán bajnoki mérkőzést, ezért is szeretnénk begyűjteni a három pontot!. Jó csapat a Szombathely, veszélyes támadói vannak, végig koncentrálnunk kell az egész mérkőzés alatt. Három bajnoki van hátra, jól kell teljesítenünk, hogy elérjük a céljainkat.
MLSZ ORSZÁGOS U14 KIEMELT CSOPORT, 25. FORDULÓ
Szombat, 12.00: Várda LA (9.)–DVSC (2.)
Törtei Tamás, a VLA edzője: – Vannak új játékosok. a csapatban a Dinamo Kijev utánpótlásában, ők akár be is mutatkozhatnak ezen a mérkőzésen, az is feladat, hogy minél előbb be tudjuk őket építeni a gépezetbe. A szerdai hozzáállást át kell menteni a hétvégére is, két napunk volt felkészülni a Debrecen játékára, amellett, hogy dominánsan leginkább saját magunkra figyelünk, szeretnénk a mi stílusunkat ráerőltetni az ellenfélre. Reméljük, ezúttal nem szól közbe kiállítás és egyéb más hátráltató körülmény, és végre be tudjuk gyűjteni a három pontot.
MLSZ ORSZÁGOS U13 ÉSZAKKELET, 24. FORDULÓ
Szombat, 15.30: Salgótarjáni BTC–Várda LA
Oláh Levente, a VLA edzője: – Soron következő ellenfelünkhöz, a Salgótarján csapatához látogatunk a hétvégén. Szeretném, ha a kapu előtt jobban koncentrálnánk, és a minél több szerzett gól mellett egyet sem kapnánk. Ha mindenki a legjobbját nyújtja majd, ez megvalósulhat, és bízom benne, hogy ez így is lesz.
MLSZ ORSZÁGOS U13 ÉSZAKKELET, 24. FORDULÓ
Szombat, 13.30: Salgótarjáni BTC–Várda LA
Deák Béla, a VLA edzője: – Hosszú túra elé nézünk, amelyből megpróbáljuk lehetőségeink szerint kihozni a maximumot. Kapott gól nélkül, sok szerzett góllal, lendületes támadásokat vezetve szeretnénk megszerezni a győzelmet.
A borítófotón: A DVTK elleni győzelem után U19-es csapatunk Vácra utazik
Fotó: Ombodi Tamás