„Viszlát NB III, jövünk NB II” – aztán mégsem

2020-05-27 15:16:47
Kisvárda FC

Nyolc éve ezen a napon történt: Mint előtte és utána is, megint a Nyírbátort szorítottuk a második helyre.

Úgy hozta az élet, hogy a Kisvárda (Várda SE) és a Nyírbátor egymást követő három évben is riválisa volt egymásnak, és rendre a bajnoki címért küzdött egymással. Így volt ez 2010-2011-ben, a megyei I. osztályban, ahol a Várda 80 pontot szerezve végzett az élen, megelőzve a 72 pontos Nyírbátort. Az NB III-ba azonban nemcsak a bajnok, hanem felkérésre a második helyezett is feljutott, így a 2011-2012-es idényben, a harmadosztályban is összemérték erejüket, és ott is a bajnoki cím megszerzése lebegett mindkét fél szeme előtt.

A 2010-2011-es bajnoki év őszi szezonjában Kisvárdán 2–2-es és Nyírbátorban 1–1-es döntetlent játszottak egymással a csapatok, amelyek immár az NB III-ban, az őszi szezonban Bátorban mérkőztek meg egymással, és akkor a mieink nyertek 1–0-ra. Akkor már belekezdett a 2013. májusáig tartó veretlenségi sorozatába a csapat, és ez érthető módon a tavaszi Várda–Nyírbátor meccs időpontjában, a ma nyolc éve, 2012. május 27-én is tartott. A 27. fordulóban jártunk ekkor, a listavezető Kisvárda bajnok még nem lehetett, hiszen ötpontos előnyét legfeljebb nyolcra növelhette, és még három játéknap hátra volt. És növelte is, bár a bajnoki cím megszerzése szempontjából az utolsó szalmaszálba kapaszkodó Nyírbátor cseppet sem volt könnyű ellenfél.

Olyannyira, hogy a mérkőzés első gólját a vendégek szerezték, de a góllövőlistát vezető Nagy Dávid találatát les miatt nem adták meg. Bagin Sándorét már igen, a kisvárdai házi góllövőlista éllovasa pompás emeléssel juttatta előnyhöz a bajnokesélyt. Az előnyt a csapatkapitány Hegedűs Tibor duplázta meg, ráadásul a bátoriak részéről vezéráldozattal is járt a találat, hiszen a reklamáló Erdei Zoltánt kiállította a játékvezető. A hajrában Nagy Dávid még szépített, de a kisvárdai szurkolókat ez már nem gátolta meg abban, hogy azt skandálják, „Viszlát NB III, jövünk NB II”.

A fotón: A lefújás után már szinte bajnokként ünnepelték a szurkolók Iván Attiláékat

Aztán ebben volt még egy kis hiba. Mert bár a várdaiak annak rendje és módja szerint a következő, sárospataki meccsükön, 2–0-s győzelmükkel bebiztosították bajnoki címüket, a csapat végül infrastrukturális nehézségek miatt nem vállalta a másodosztályú indulást. Így aztán a 2012-2013-as évben is egymás riválisa maradt a Kisvárda és a Nyírbátor, és a harmadik egymást követő évben is így festett annak a bajnokságnak a végeredménye, amelyben a két csapat érintett volt: 1. Várda SE, 2. Nyírbátor. És ezután az idény után tényleg elváltak a két csapat útjai egymástól.


2012. MÁJUS 27.

NB III TISZA-CSOPORT, 27. FORDULÓ

VÁRDA SE–NYÍRBÁTORI FC 2–1 (2–0)

Várkert, 800 néző, v.: Kátai

Várda SE: Petranics – Lakatos I., Mező Á., Hegedűs T., Tóth Gy. – Oláh D. (Deme B., 67.), Iván A. – Lakatos T., Brankovics (Soós T., a szünetben), Fodor A. – Bagin (Kalu, 82.). Edző: Révész Attila

Nyírbátor: Tóth Sz. – Bárány T., Czerula (Bodó G., 83.), Hadházi, Varga K. – Puskás D. (Ráti, a szünetben), Kóka R., Erdei Z., Matejkó R. (Mándi L., 61.) – Nagy D., Pálvölgyi. Edző: Fogarasi Zoltán

Gól: Bagin (1–0) a 15., Hegedűs T. (2–0) a 42., Nagy D. (2–1) a 92. percben


A borítófotón: A vendégek által vitatott második gól előtt Hegedűs Tibor pattan fel a földről, majd a kapuba lő


Holnapi emlékünk: Vezető beosztásba került a védő


Következő mérkőzés
Kisvárda Master Good
Debreceni VSC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2024-03-30 14:30
OTP Bank Liga, 26. forduló
nap
óra
perc
mp
van még hátra a kezdőrúgásig
Legutóbbi mérkőzés
MTK Budapest
2-1
2-0
Kisvárda Master Good
Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion
2024-03-17 17:30
OTP Bank Liga, 25. forduló