Visszaveszi a vezetést

2020-11-07 21:49:52
Kisvárda FC

Kilencedszer vezet nekünk vasárnap, abból hetedszer idegenben.

A múlt héten Bogár Gergő utolérte őt a csapatunknak az NB I-ben vezetett legtöbb meccsek számában, de vasárnaptól Solymosi Péter újra egyedül vezeti majd a listát, hiszen a Zalaegerszeg–Kisvárda Master Good bajnokit vezetve immár kilencedszer dirigál csapatunknak, ami ebben az értelemben a legtöbb.

A korábbi nyolcból hat meccset idegenben vezetett nekünk, azok közül négyet is sikerült megnyernünk, míg hazai pályán nyeretlenek vagyunk vele. Az összesített mérlegünk Solymosi Péterrel: négy győzelem (legutóbb szeptember 13-án, Újpesten 4–2), két-két döntetlen és vereség, 11–9-es gólkülönbség, egy-egy javunkra és ellenünk megítélt tizenegyes, egy kiállítás tőlünk (Szlobodan Szimovics).

A 48 éves játékvezető az NB I-es meccseinek száma alapján a legrutinosabb NB I-es játékvezető a jelenleg is aktívak közül, a vasárnapi lesz a 309. jelenése az élvonalban. Eddig 69 kiállítás mellett 1241-szer mutatta fel a sárga lapot, abból 18-t kisvárdai játékosnak és12-t a mindenkori ellenfeleinknek.

A vasárnapi ZTE–Kisvárda Master Good mérkőzésen Solymosi Péter segítői lesznek: Vígh-Tarsonyi Gergő, Szalai Balázs (oldalvonali asszisztensek), Csonka Bence, Németh Ádám (alapvonali asszisztensek) és Kóbor Péter (tartalékjátékvezető).


Következő mérkőzés
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Buapest, Groupama Aréna
2024-04-20 17:00
OTP Bank Liga, 29. forduló
nap
óra
perc
mp
van még hátra a kezdőrúgásig
Legutóbbi mérkőzés
Kisvárda Master Good
4-1
3-1
Újpest FC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2024-04-13 14:30
OTP Bank Liga, 28. forduló