Visszatérés a válogatottból

2018-08-16 13:55:39
Kisvárda FC

Kovácsréti Márk vasárnaptól szerdáig az U19-es nemzeti csapat keretében gyakorolt, csütörtökön már Dajka Lászlónál jelentkezett tréningen.

Vasárnaptól szerdáig az U19-es válogatott edzőtáborában készült Kovácsréti Márk, a Kisvárda Master Good 17 éves játékosa, aki az NB I-es csapatnál a négyből három mérkőzésen a kispadon kapott helyet. Csütörtökön délelőtt már klubjában, Kisvárdán gyakorolt a tehetséges futballista.

„Vasárnap délután egy, hétfőn és kedden két-két edzésünk volt, szerda délelőtt pedig az NB II-es Dorog felnőttcsapata elleni edzőmeccsel fejeződött be az összetartás – ismertette az elmúlt napok programját Kovácsréti Márk. – A meccsen az első félidőben játszottam, 2–1-es dorogi vezetésnél hagytam el a pályát, a meccset végül 3–2-re veszítettük el. Igyekeztem úgy dolgozni, hogy Németh Antal szövetségi edző máskor is számítson rám, azon leszek, hogy az októberi Európa-bajnoki selejtezőre is beválogassanak. Jó lenne, ha addigra bemutatkozhatnék az NB I-ben is, keményen dolgozok azért, hogy álmom valóra váljon.”

Az U19-es válogatott keretében most húsz mezőnyjátékos és négy kapus kapott helyet, de a konkurencia csak nőni fog, hiszen a tétmérkőzésekre a külföldön játszó futballistákat is figyelembe fogják venni.


next match
Kisvárda Master Good
Kolorcity Kazincbarcika SC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2025-05-25 17:45
Merkantil Bank Liga, 30. forduló
day
hour
minute
second
still to go before the start
Latest match
Budapest Honvéd
3-0
0-0
Kisvárda Master Good
Kisvárda, Várkerti Stadion
2025-05-18 19:00
Merkantil Bank Liga, 29. forduló