Villámgyorsan megfordítottuk

2023-10-21 15:48:27
Kisvárda FC

Vezetett ugyan a Mezőkövesd, de megvan az első várkerti győzelmünk a mostani bajnokságban. BESZÁMOLÓ

Újra itthon!

Százötvenöt nap után játszottunk megint hazai környezetben, ám a visszatérés első percei nem úgy sikerültek, ahogy reméltük. tíz perc elteltével a Mezőkövesd már két kapufánál tartott, majd amikor kezdtünk kiegyenesedni, gólt kaptunk, pontosabban öngólt vétettünk. Holott előtte néhány másodperccel mi veszélyeztettük a Mezőkövesd kapuját.

Nem estünk össze, a VAR által megerősített tizenegyest harcoltunk ki, amit Branimir Cipetic értékesített, majd Balogh Norbert is megszerezte első kisvárdai gólját, fejjel vette be az ellenfél kapuját. Sztefan Drazsics ziccert rontott, Cipetic lövését pedig védte a kövesdi kapus – mozgalmas volt tehát az első játékrész zárása.

A másodikban okosan játszottunk, és a csereként beálló Jaroslav Navrátil megszerezhette volna a harmadik gólunkat, majd két mezőkövesdi átlövés vétett célt, mígnem a hosszabbítás hét percében Driton Camaj varrhatta volna el a szálakat, de a kapus kezei közé emelt.

Maradt a 2–1 (21-én ugyebár...), megnyertük őszi első hazai meccsünket és a lelátó hosszanti oldalán helyet foglalók is egymásra találtak a Várkerti Vitézekkel. Ennél most nem kellett több...

Gyerünk, tovább!


KISVÁRDA MASTER GOOD–MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 2–1 (2–1)

Kisvárda, Várkerti Stadion, 2150 néző, v.: Pillók (Tóth V., Aradi)

KISVÁRDA: Kovács M. – Cipetic (R. Stefan, 90.), Lippai, Széles, Alic (Körmendi, 76.) – Melnik, Ötvös – Balogh N. (Navrátil, 60.), Makowski (Ilievszki, 60.), Camaj – Mesanovic (Nikolov, 76.). Vezetőedző: Mátyus János

MEZŐKÖVESD: Piscitelli – Kállai K., Pillár, Beriasvili (A. Lukics, a szünetben), Vajda S. – Cseke (Lehoczky, 71.), Gomis, Nagy G. (Brtan, 84.) – Cseri T. (Nahirnij, 84.) – Szalai J. (Ugrai, 71.), Drazsics. Vezetőedző: Kuttor Attila

Gólszerző: Széles (öngól, 0–1) a 22., Cipetic (11-esből, 1–1) a 29., Balogh N. (2–1) a 41. percben


A gólok története

22. perc: Drazsics indult meg középen, átadása Lippairól visszapattant elé, a tizenhatoson belülre érve középre passzolt, és a menteni igyekvő Széles becsúszva ballal a saját kapujába lőtte a labdát. Öngól, 0–1.

29. perc: Camaj baloldali beadása után Mesanovic ugrott fel fejelni a tizenhatoson belül, amikor Beriasvili lekönyökölte. A VAR-vizsgálat megállapította a szabálytalanságot, a büntetőből pedig Cipetic jobbal, a jó irányba vetődő Piscitelli mellett a kapu jobb oldalába lőtte a labdát, 1–1.

41. perc: Ötvös egy lövőcsel után a tizenhatos baloldali sarkától középre adott, Balogh Norbert pedig előrevetődve, hat méterről fejjel a kapu bal oldalába csúsztatta a labdát, 2–1.


next match
Vasas FC
Kisvárda Master Good
Budapest,Illovszky Rudolf Stadion
2024-07-28 19:00
MerkantilBank Liga, 1. forduló
day
hour
minute
second
still to go before the start
Latest match
Paksi FC
2-1
1-0
Kisvárda Master Good
Paks, Paksi FC Stadion
2024-05-18 17:45
OTP Bank Liga, 33. forduló