Vigaszdíj: miénk a legszebb gól
A szövetség és az M4 Sport különdíját csatárunk, Horváth Zoltán kapta.
Van abban valami szatírisztikus, hogy annak a csapatnak a játékosa kapta a február hónap legszebb góljáért járó különdíjat, amelynek a legkevésbé megy a gólgyártás az OTP Bank Ligában. Konkrétabban: az öt februári meccsén mindössze két gólt szerzett csapatunk játékosáé, Horváth Zoltáné lett az elismerés, amelyet szombaton, az újpesti mérkőzésünk (0–3) után vehetett át.
A Kisvárda Master Good februárban csak egyetlen meccsen, a Szusza Ferenc Stadionban játszott ZTE ellenin (2–1) volt képes gólt szerezni. A második gól meseszerűen alakult: nemcsak győztes találat volt, hanem a 94. percben született, ami után még csak középkezdésre sem maradt idő. Ráadásul az volt a kisvárdai klub történetének 100. NB I-es gólja, amely szépségdíjasra sikeredett. És erről már „papírja” pontosabban díja is van Horváth Zoltán félfordulatból elért találatának. Azt a bizonyos elismerést pedig támadónk az Újpest elleni meccs után vette át.
„Először is köszönöm szépen mindenkinek, aki rám szavazott, örülök neki, hogy az én gólom lett a befutó – mondta a díjátadás során adott interjúban Horváth Zoltán. – Kicsit sorsszerű, hogy éppen abban a stadionban vehetem át a díjat, ahol egy hónappal ezelőtt azt a bizonyos gólt szereztem. A mostani eredmény persze bánt, miként az is, hogy azóta azt a gólt nem követték újabbak az én részemről, illetve a csapatétól sem nagyon. Bízunk abban, hogy a válogatott szünet után lesz még lehetőségünk gólokat és győzelmeket ünnepelni.”
Horváth Zoltán gólja a ZTE ellen, amely 2021. februárjában a legszebb találatnak járó díjat kapta az OTP Bank Ligában:
A borítófotón: Horváth Zoltán az elismeréssel, a Szusza Ferenc Stadionban annál a kapunál, ahova szerezte a szépségdíjas gólt