Vezettünk, vezettek – iksz a vége

Mozgalmas, eseménydús, remek mérkőzésen játszottunk döntetlent Pakson – HELYSZÍNI BESZÁMOLÓ.
A csütörtöki kellemetlenségek (pozitív és kétes víruszteszt-eredmények) után péntek reggelre megnyugodhatott a kisvárdaiak addigra már Pakson tartózkodó delegációja. Megérkeztek a második eredmények, amelyek mindegyik esetben negatív eredményt mutattak, így újabb kiesővel már nem kellett számolni, Matheus Leoni viszont kihagyta a mérkőzést.
Bekerült viszont Jasir Asani, annak is köszönhetően, hogy a baloldali támadó posztján a sérült Claudiu Bumba és az eltiltott Driton Camaj sem volt bevethető. És a vezető gólunkat éppen északmacedón szélsőnk szerezte, miután a jól begyakorolt szögletvariáció után szépen csavart a jobb felső sarokba. A gólra beívelésekkel és távoli lövésekkel válaszolt a Paks, ezek nem okoztak veszélyt. Nem úgy a túloldalon több ellentámadás, amelyek végén egyszer Asani az üres kapuval találta szembe magát, de nem tudta beívelni a labdát a tizenhatos oldalvonalától, majd Ötvös Bence lőtt mellé ajtó-ablak helyzetből.
A vártnál is mozgalmasabban alakult az első félidő első fele, amelyet két paksi gól zárt le: amilyen nehezen született meg az elsőt megelőző ítélet, a tizenegyes, az egyenlítést követően olyan gyorsan jött a második. Aztán még szünet előtt meg lehetett volna a mi egyenlítésünk is, mert előbb Ötvös fejelt ígéretes helyzetből fölé, majd Asani gólra váltotta Mesanovic ziccerpasszát, de a partjelző az akció végeztével jelezte a lest, amit a VAR-kocsiból megerősítettek – centinken múlott. Az analizálás után Dombó Dávid két bravúrral mentette meg szünetre az egygólos különbséget. Asaninak még volt egy veszélyes oldalszabadrúgása, ami után Nagy Gergely kiütötte a labdát.
Őszinte futballal kezdődött a második félidő, ami a mieink részéről érthető volt, hiszen az egyenlítésért harcoltunk. Ötvös megugrásai voltak ígéretesek, az egyik akció lesen halt el, utána a rövid sarokba tartó lövését védte a kapus.
Labdabirtoklási fölénybe került a Paks, frissíteni kellett, Joao Janeiro csatárposzton tette ezt meg. Érkezett Nagy Mihály Krisztián, aki egy perc múlva precízen ívelt középre, Jaroslav Navrátil pedig elegánsan csúsztatott a bal alsó sarokba. Újra egyenlő lett az állás!
Az is maradt, de hogy! Zlicsics Lázár ismét a cseresorból előrelépve lehetett volna nyerőember, de 25 méteres lövése a jobboldali kapufát találta el, majd Navrátil ziccere után Nagy Gergely védett lábbal. A végén nekünk is kellett kicsit izgulni, tehát mindkét csapat nyerhetett volna – így lett tehát döntetlen.
De a vége alapján azért mi álltunk közelebb a sikerhez.
OTP BANK LIGA: 10. FORDULÓ
PAKSI FC–KISVÁRDA MASTER GOOD 2–2 (2–1)
Paks, 1200 néző, v.: Berke (Márkus T., Horváth Z.)
PAKS: Nagy G. – Lenzsér, Kinyik, Szélpál N. (Tamás O., 73.), Szabó J. (Kulcsár D., 63.) – Papp K. (Böde, 74.), Kesztyűs B. (Windecker, 63.) – Sajbán, Bognár I., Medgyes S. – Ádám M. Vezetőedző: Bognár György
KISVÁRDA: Dombó – Melnik, Prenga, Csirkovics, Hej – Karabeljov, Szimovics (Zlicsics, 78.) – Navrátil, Ötvös, Asani (Czérna, 82.) – Mesanovic (Nagy M. K., 64.). Vezetőedző: Joao Janeiro
Gólszerző: Asani (0–1) a 4., Ádám M. (11-esből, 1–1) a 20., Bognár I. (2–1) a 22., Navrátil (2–2) a 65. percben
A gólok története
4. perc: Asani végzett el szögletet jobb oldalról, az alapvonalon kifutó Mesanovichoz passzolt, ő visszajátszott Asanihoz, akinek beadása felpörgött Szabó János lábán. A felugró Ötvös mellel lekészítette a labdát Asaninak, aki 15 méterről ballal a kapu jobb oldalába tekerte, 0–1.
20. perc: Csirkovics fejelte ki a labdát a kapu előteréből, amelyért a tizenhatos vonalánál Navrátil és Medgyes harcolt meg. A videózás után kiderült, hogy Navrátil eltalálta ellenfele combját, így tizenegyeshez jutott a Paks. A büntetőt Ádám Martin ballal a bal alsó sarokba lőtte – Dombó a másik irányba repült, 1–1.
22. perc: Ádám Martin fedezte a labdát, amivel Sajbán kiugratta középen Bognár Istvánt, aki a kivetődő Dombó mellett 14 méterről ballal a kapu közepébe lőtte a labdát, 2–1.
65. perc: Nagy Mihály Krisztián balról adott középre, ahol Navrátil hét méterre a kaputól fejjel éppen annyit csúsztatott a labdába, hogy az a bal alsó sarokban kössön ki, 2–2.

