Veszélyben az egyik klubcsúcs

Aktuális és örökstatisztikák a 2019-2020-as bajnokság 15. fordulója után.
A sérülés miatt az Újpest elleni meccset kihagyó Felipe sorozata 12 meccsnél és 1141 percnél szakadt meg, a helyére az élvonalbeli újoncként a kapuba került Zöldesi Illés a 33. a sorban, aki kisvárdai színekben az élvonalban bemutatkozott. Gratulálunk, további sok sikert kívánunk! Felipe kiválásával így már az összes hosszútávú örökstatisztikát (játszott és végigjátszott meccs, kezdőcsapat tagja, összes pályán töltött perc) egymagában vezeti csapatkapitányunk, Lucas.
A lassan három meccs óta dédelgetett kapott gól nélküli sorozatunk 226 percnél szakadt meg – ez volt a mostani bajnokságban a leghosszabb ilyen szériánk. Gheorghe Grozav zsinórban 22 játszott meccsnél tart, így egyre jobban fenyegeti Roman Karaszjuk 25 meccsből álló klubcsúcsát.
A 48. NB I-es mérkőzésünkön hetedszer szenvedtünk 1–0-s vereséget (harmadszor az Újpest vendégeként), ez az 1–0-s sikerek mellett holtversenyben a leggyakoribb eredményünk. Eddig a 34. perc szerencsét hozott, mert akkor eddig nem kaptunk gólt, viszont szereztünk egyet (Lucas Kaposváron), a mostani alkalom viszont triplán balszerencsésnek bizonyult, hiszen először vették be a hálónkat az NB I-ben ebben a minutumban, ráadásul öngóllal, ami vereséget is eredményezett.
2019-2020: Várdai leg-, leg- leg-… (15 forduló után)
Legtöbb mérkőzés: Rados Protics, Lucas, Gheorghe Grozav 15-15, Kovácsréti Márk 14
Legtöbb játszott perc: Lucas 1426, Grozav 1422, Protics 1392, Bohdan Melnik 1166, Felipe 1141, Anton Kravcsenko 1140
Legtöbbször a kezdőcsapat tagja: Protics, Lucas, Grozav 15-15, Melnik, Felipe, Kravcsenko 12-12
Legtöbb végig játszott meccs: Lucas 15, Grozav 14, Protics 13, Felipe, Kravcsenko 12-12, Melnik 11-11
Legtöbbször lecserélve: Hugo Seco 9, Kovácsréti 7, Gosztonyi András 6
Legtöbbször becserélve: Sassá 8, Tischler Patrik 7, Gosztonyi 6
Legtöbb meccs sorozatban aktuálisan: Grozav 22, Protics 19, Lucas 18 (valamennyi tavalyról áthozott sorozat)
Leghosszabb játszott perc sorozat aktuálisan: Lucas 1696 (tavalyról áthozott sorozat), Kravcsenko 949, Grozav 566
A házi góllövőlista: Grozav 7, Lucas 3, Tischler, Kravcsenko, Gosztonyi 2-2, Cornel Ene, Claudiu Bumba 1-1
Gólpassz: Grozav 4, Gosztonyi 3, Protics, Kovácsréti, Kravcsenko 2-2, Felipe, Tischler, Melnik, Lucas 1-1
Kanadai lista (gól+gólpassz): Grozav 11 (7+4), Gosztonyi 5 (2+3), Lucas 4 (3+1), Kravcsenko 4 (2+2), Tischler 3 (2+1), Protics 2 (0+2), Kovácsréti 2 (0+2), Ene 1 (1+0), Bumba 1 (1+0), Felipe 1 (0+1), Melnik 1 (0+1)
Leghosszabb kapott gól nélküli sorozat: 226perc (12-15. forduló)
Aktuális kapott gól nélküli sorozat: 60 perc
Leghosszabb szerzett gól nélküli sorozat: 190 perc (6-8. forduló)
Aktuális szerzett gól nélküli sorozat: 108 perc
Sárga lapok: Protics, Teodorosz Beriosz, Sztavrosz Cukalasz, Bumba, Melnik, Lucas 4-4, Grozav, Hugo Seco 3-3, Ene, Tischler, Gosztonyi, Kravcsenko 2-2, Kovácsréti, Roman Karaszjuk, Hej Viktor, Mihai Minca, Felipe 1-1
Kiállítva: Cukalasz 1
Abszolút rekordok az NB I-ben
Mérkőzések száma: 48
Összesített mérleg: 48 mérkőzés, 16 győzelem, 10 döntetlen, 22 vereség, 54–68-as gólkülönbség, 58 pont
Összesített hazai mérleg: 23-9-6-8, 29–27, 33
Összesített idegenbeli mérleg: 25-7-4-14, 25–41, 25
Legtöbb mérkőzés: Lucas 46
Legtöbb játszott perc: Lucas 4185
Legtöbbször a kezdőcsapat tagja: Lucas 46
Legtöbb végig játszott meccs: Lucas 45
Legtöbbször lecserélve: Gosztonyi 23
Legtöbbször becserélve: Sassá 23
Legtöbb meccs sorozatban: Karaszjuk (2018-2019: 15. forduló-2019-2020: 6. forduló) 25
Leghosszabb játszott perc sorozat: Felipe 1800 (2018-2019: 14-33. forduló)
Legtöbb gól: Grozav 12
Legtöbb gólpassz: Grozav 8
A kanadai lista (gól+gólpassz) éllovasa: Grozav 20 (12+8)
Leghosszabb kapott gól nélküli sorozat: 460 perc (a kapuban Felipe, 2018-2019: 17-22. forduló)
Leghosszabb szerzett gól nélküli sorozat: 437 perc (2018-2019: 1-5. forduló)
Sárga lap: Lucas 15
Kiállítva: Pavlo Lukjancsuk 2

