Veretlen csapatra fenik a fogukat
Szombaton pályára lépő korosztályos csapataink közül négy is itthon játszik – BEHARANGOZÓ.
Öt, szombaton pályára lépő utánpótlás-csapatunkból négy itthon lép fel. Az U19-esek a még veretlen Zalaegerszeg sorozatának megszakítására fenik a fogukat, az U14-esek a Puskás Akadémiával találkoznak, ami mindig pikáns meccset feltételez. A legkisebbek a DEAC-cal mérkőznek a Várkert műfüves pályáján.
Egyedül az U15-ösök utaznak, ők a Honvéd vendégei lesznek. U16-os legénységünk ezen a hétvégén nem lép pályára, a korosztályos válogatottnál szereplő Ésik Ákos pénteken Telkiben nem lépett pályára a dánok ellen 3–0-ra elveszített mérkőzésen. Mint beszámoltunk róla, kedden az ő góljával alakult ki a 3–1-es magyar győzelem.
MLSZ ORSZÁGOS U19 ALAPCSOPORT, 9. FORDULÓ
Szombat, 10.00: Várda LA (1.)–Zalaegerszegi TE FC (3.)
Gerliczki Máté, a VLA edzője: – Mostanában kijut a rangadókból nekünk, de sokkal jobb ilyen jellegű meccseket játszani, mint olyanokat, amelyeket adott esetben nyolc nullra nyerünk meg, hiszen jobban felszívja magát a játékos is, ebben biztos vagyok. A Zalaegerszeg még veretlen, de nagyon reméljük, hogy csak szombat délutánig mondhatja el ezt magáról.
MLSZ ORSZÁGOS U15 KIEMELT CSOPORT, 10. FORDULÓ
Szombat, 12.00: Bp. Honvéd-MFA (3.)–Várda LA (6.)
Katona György, a VLA edzője: – Nagyon jó focit játszó ellenféllel találkozunk a hétvégén, ellene mindenkinek száz százalékot kell nyújtani a siker érdekében. Bízunk a srácokban és abban is, hogy tanultunk a múlt heti mérkőzésből. Ha a csapatszintű védekezésünk javul, valamint a rögzített szituációknál koncentráltabbak leszünk, biztos vagyok benne, hogy ponttal pontokkal terünk haza.
MLSZ ORSZÁGOS U14 KIEMELT CSOPORT, 10. FORDULÓ
Szombat, 14.00: Várda LA (5.)–Puskás Akadémia FC (7.)
Oláh Levente, a VLA edzője: – Hétvégi ellenfelünktől két pont választ el a tabellán, ezért szoros meccsre számítok, amelyen nüanszok dönthetnek a három pont sorsáról. Hazai pályán szeretnénk javítani és győzelmet ünnepelni a meccs végén!
MLSZ ORSZÁGOS U13 ÉSZAKKELET, 9. FORDULÓ
Szombat, 10.00: Várda LA–Debreceni EAC
Törtei Tamás, a VLA edzője: – Igazából nem tudjuk, hogy mire számíthatunk a DEAC ellen, mivel új csapat a bajnokságban. Természetesen hazai pályán a győzelem megszerzése az elsődleges cél, valamint remélem, hogy ugyanolyan könnyedén, felszabadultan és élvezettel tudjuk begyűjteni a három pontot, mint a legutóbbi négy mérkőzés alkalmával.
MLSZ ORSZÁGOS U12 ÉSZAKKELET, 9. FORDULÓ
Szombat, 12.00: Várda LA–Debreceni EAC
Deák Béla, a VLA edzője: – A szerdaihoz hasonló mérkőzésre számítok. Remélem most hamarabb sikerül áttörtünk az ellenfél várható zárt védekezését, mint az előző mérkőzésen. Létszámban nem leszünk túl acélosak, de bármilyen összeállításban is lépünk pályára kezdeményező, domináns játékot várok a srácoktól.
A borítófotón: A Várda LA U19-es csapata a veretlen ZTE-t fogadja