Velünk kezdődik és végződik
Két játékosunk került be az előző játéknap legjobb tizenegyébe a csakfoci.hu-n.
A csakfoci.hu közzétette az OTP Bank Liga 24. fordulójának válogatottját, amelyben két játékosunk kapott helyet. A csapat a mi futballistáink nevével kezdődik és végződik, hiszen a kapuba Dombó Dávid került, a csatársorba pedig győztes gólunk szerzője, Jasmin Mesanovic.
Játékosaink beválogatását így értékelte a szakportál.
Dombó Dávid: „Már az első percben hárította Hasani tekerését, majd Medgyes és Simon fejesénél is hatalmasat védett. A meccs elején kellettek a bravúrjai ahhoz, hogy a kisvárdaiak ne kerüljenek akár többgólos hátrányba.”
Jasmin Mesanovic: „A várdaiak nyerőembere volt. Az első félidő utolsó percében remekül előzte meg védőjét és közelről a kapuba passzolt, fontos három ponthoz juttatva ezzel csapatát.”
A csakfoci.hu válogatottja a 24. fordulóban:
A borítófotón: Jasmin Mesanovic (jobbra) számára a győztes gól azt is jelentette, hogy bekerült a forduló csapatába
Fotó: nso.hu