Végig a pályán, gólpassz a legendának

Csapatunk szélsője immár a 14. válogatott mérkőzését játszotta Montenegró színeiben.
Játékosunk, Driton Camaj a kezdőcsapat tagjaként kapott helyet a montenegrói válogatottban hétfőn, az Észak-Macedónia elleni felkészülési mérkőzésen, a törökországi Antalyában. Miként legutóbb a fehéroroszok ellen csütörtökön (2–0), a bizalmat immár a korábbi világbajnoki bronzérmes horvát labdarúgótól, a többek között a Sevilla, a Barcelona és a Real Madrid egykori klasszisától, Robert Prosineckitől kapta meg, akinek ez volt a második meccse a montenegrói válogatott szövetségi kapitányaként.
Camajnak pedig a 14. válogatottága – valamennyi alkalommal kisvárdai játékosként került a csapatba. Szélsőnk ezúttal végigjátszotta a mérkőzést, és alaposan kivette a részét válogatottja 1–0-s győzelméből, hiszen az első félidő végén az ő jobboldali szöglete után fejelt a kapuba a nemzeti legenda, a görög Olympiakosz jelenlegi, de mások mellett a Fiorentina, a Manchester City, az Internazionale, a Sevilla, a Monaco és a Hertha BSC korábbi támadója, Sztevan Jovetics.
Csapatunk másik montenegrói válogatott játékosa, a kapus Danijel Petkovics keretben volt, de nem cserélték be.

