Várjuk a jó folytatást!
A stadionban játssza az Eger elleni szombati visszavágót a VLA U14-es csapata.
A válasz nem is lehetett kétséges. Amikor az Egerben aratott 2–0-s győzelem után megkérdezték U14-es csapatunk tagjaitól, hogy szeretnék-e, ha a visszavágót benn, a stadionban rendezzék, kórusban jött a válasz: „Igeeeen!”
Addigra persze már eldőlt a kérdés, hiszen az I. osztályba jutásért kiírt második körös meccs rangját meg akarják adni a vezetők is. Másfél hete pedig az U17-es csapatunk tagjai is érzékelték, hogy mit jelent, ha sok néző előtt, remek hangulatban és körülmények között léphetnek fel a Várkerti Stadionban.
Szombaton 17.30-tól is nagyszerű mérkőzésre van kilátás, a párharc az idegenbeli 2–0-s siker után sem tekinthető lefutottnak. Az Eger veszélyes ellenfél, elkel majd újból a szurkolás a lelátóról. A szerdai első meccsen kiállított Ivan Lukecha eltiltás miatt nem léphet pályára, az ő helyettesítését meg kell oldania a Kovács János vezette szakmai stábnak.
A párharc győztese a Balmaz FC-Olasz Focisuli–Szeged-Grosics Akadémia B párosítás továbbjutójával mérkőzhet a feljutásért. A szombati visszavágót itt is a hazai pályán játszó csapat, vagyis a Balmaz várja kedvezőbb helyzetből, hiszen az első meccsen 1–1-es döntetlen született.