Változások a programban

2019-07-04 13:48:25
Kisvárda FC

Módosultak ellenfelek és helyszínek is az edzőmeccsmenetrendben.

A Kisvárdán csütörtökön kezdődő LeszFeszt csapatunk mindennapjait is érintik (pénteken például albérletben, Cigándon lesz az edzés is). Az biztos volt, hogy ezen a hétvégén hazai környezetben nem tudunk edzőmeccset játszani, ezért arról volt szó, hogy a Vác elleni mérkőzést semleges helyszínen játsszuk. Aztán a váci csapat körüli bizonytalanság miatt a szombati edzőmeccsen az ellenfél kiléte is változott, és végül a szlovák másodosztályú Slavoj Trebisov ellen lépünk pályára. Méghozzá idegenben, vagyis s felvidéki Tőketerebesen, 17 órától. A Slavoj januárban járt Kisvárdán, az akkori edzőmeccsen 0–0-s döntetlen született.

A bajnoki rajt előtti utolsó időpontra, július 27-re pedig a DVSC ellen volt lekötve a főpróbának szánt mérkőzés – azzal a kitétellel, hogy a felek akkor játsszák le, ha a bajnokság első öt fordulójában nem kerülnek szembe egymással. Nos, a második fordulóban lesz a DVSC–Kisvárda Master Good mérkőzés, így érthető okokból nem a Lokival játsszuk a főpróbát. Az ellenfél akkor a Gyirmót lesz, valószínűleg Budapesten.


next match
Budafoki MTE
Kisvárda Master Good
Budafoki MTE Sporttelep (1222 Promontor u. 89.)
2025-02-16 14:00
Merkantil Bank Liga, 17. forduló
day
hour
minute
second
still to go before the start
Latest match
Kisvárda Master Good
0-0
0-0
Vasas FC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2025-02-10 20:00
Merkantil Bank Liga, 16. forduló