Valós rangadó vár ránk

2025-09-20 12:34:44
Kisvárda FC

Az egyaránt tíz ponttal rendelkező csapatok meccse vasárnap: Kisvárda–DVSC. BEHARANGOZÓ

Még mielőtt teljesen elfelejtettük volna, hogy létezizik a Fizz Liga, három hetes szünet után számunkra is folytatódik a bajnokság. És még mielőtt végleg letettünk volna arról, hogy hazai meccset is játszunk, 41 nap eltelte, vagyis az augusztus 10-i Puskás Akadémia elleni fellépésünket (2–1) követően végre megint a Várkertben lépünk fel. Ellenfelünk vasárnap 17.45-től a DVSC lesz.

„Nagyon vártuk már egyrészt az újbóli bajnoki meccset, hiszen három hete nem játszottunk az NB I-ben, másrészt a hazatérést is, hiszen több mint egy hónapja léptünk fel legutóbb a saját közönségünk előtt – árulta el vezetőedzőnk, Gerliczki Máté. – A legutóbbi itthoni emlékeink szépek, hiszen a Puskás Akadémiát sikerült legyőznünk, azóta pedig két bajnokit idegenben is megnyertünk. Sajnos, most olyan problémák is jelentkeztek, amelyek eddig nem, ezeket kellett orvosolnunk. Lesznek hiányzóink, de a helyükre lépők is ugyanabban a szisztémában edzenek, mint a többiek, tudják, mit kell olyankor játszani, ha bármelyik pillanatban be kell lépniük. A helyettesek is fel vannak készítve, ezzel nem lehet probléma.”

A két csapat tíz-tíz megszerzett pont birtokában várja a mérkőzést. Ez erőn felüli teljesítményt vagy a jelenlegi kedvező pozíciók a realitást mutatják?

„A Debrecen eddig hat, mi csak öt meccset játszottunk a bajnokságban, ezért nem lehet még arról beszélni, hogy reális lenne a csapatok pozíciója – felelte a 46 éves szakvezető. – Ha esetleg az első kör után még ugyanígy az élmezőnyben foglalna helyet a két fél, akkor már talán reálisabb képet lehet kapni. A megszerzett tíz-tíz pont nagyon szép eredmény mindkét csapattól, ezért arra készülünk, hogy a valós értelemben is rangja van ennek a mérkőzésnek, és két jó formában lévő csapat csap össze. Ehhez jön még a közelségünkből adódó presztízs, hogy vérbeli keleti ütközet vár majd ránk. Nagyon jó hangulatú meccsre számítok, biztos, hogy mindkét szurkolótábor kitesz majd magáért, rajtunk a sor, hogy mi is így tegyünk.”


Következő mérkőzés
Puskás Akadémia FC
Kisvárda Master Good
Felcsút, Pancho Aréna
2025-11-22 14:30
Fizz Liga, 14. forduló
nap
óra
perc
mp
van még hátra a kezdőrúgásig
Legutóbbi mérkőzés
Paksi FC
5-3
1-1
Kisvárda Master Good
Paks, Paksi FC Stadion
2025-11-08 19:15
Fizz Liga, 13. forduló