Valóra váltani az esélyeket!
Két korosztályos meccset játszanak csapataink a hétvégén, mindkettőt idegenben – BEHARANGOZÓ.
Utánpótláscsapataink több mérkőzése elmarad a hétvégén, így csak az U19-esek valamint az U15-ösök lépnek pályára – mindketten idegenben. A nagyobbak először szerepelnek azok után, hogy edzőjük, Gerliczki Máté a felnőttcsapat szakmai stábjában kapott helyet, míg az U15-ösöknél is nemrég történt edzőváltás. Utóbbiak a nyolcadik fordulóból elmaradt meccset pótolják azok után, hogy legutóbb a Mol Fehérvárt győzték le hazai pályán 5–0-ra. A pénteki ellenfél, a Vasas egy hellyel előzi meg a múlt heti, sereghajtó riválist.
Érdekesség, hogy az U19-esek éppúgy Gyirmóton, és ugyanúgy szombaton lépnek pályára, mint NB I-es legénységünk. A helyezések alapján ennek a korosztályos meccsnek is csapatunk a favoritja.
MLSZ ORSZÁGOS U19 ALAPCSOPORT, 10. FORDULÓ
Szombat, 10.00: Gyirmót SE Győr (9.)–Várda LA (1.)
Ádámszki Róbert, a VLA megbízott edzője: – Az egyik szemünk nevet, hiszen Gerliczki Máté nagy lehetőséget kapott az élettől azáltal, hogy a felnőtt csapat stábjában kapott helyet, a másik viszont sír, hiszen nagyszerű munkát végzett a csapatunknál, amely mellől hiányozni fog. Úgy próbáljuk meg pótolni, hogy azon az úton haladunk tovább, amit vele együtt jártunk. Számunkra nagy tétje van a mérkőzésnek, hiszen győzelem esetén bebiztosítanánk az alapszakasz elsőségét. Célunk a győzelem, a srácokat elszántnak látom, bízom bennük, hogy már szombaton célba érünk.
MLSZ ORSZÁGOS U15 KIEMELT CSOPORT, 8. FORDULÓ
Péntek, 12.00: Vasas Kubala Akadémia (11.)–Várda LA (7.)
Katona György, a VLA edzője: – Szép győzelem volt a múlt héten a Vidi ellen, bízunk benne, hogy ez lökést adhat az őszi szezon hajrájára. Most is egy „játszós” csapattal fogunk megmérkőzni, ha ott folytatjuk, ahol múlt héten abbahagytuk, akkor ismét sikeresek lehetünk.
A borítófotón: U19-es csapatunk Gyirmóton szeretné megtenni az alapszakasz elsőségéhez vezető utolsó lépést

