Útjára engedte a csapatot

2020-12-04 16:08:59
Kisvárda FC

Supka Attila vezetőedző csak itthonról követheti a szombati mérkőzésünket – BEHARANGOZÓ.

Négy mérkőzésünk van még hátra 2020-ból az OTP Bank Ligában. A két idegenbeli Fejér megyei csapat (Puskás Akadémia, Mol Fehérvár FC) otthonában vívjuk, a köztes kettőn pedig fővárosi riválist (Honvéd, Újpest) fogadunk hazai pályán.

Maradva még az elkövetkező feladatnál, pénteken délután elindult a csapat Felcsútra, a szombati, Puskás Akadémia elleni idegenbeli mérkőzésre. Az utolsó öt fordulóban veretlen Kisvárda Master Good legénysége abba a különös helyzetbe került, hogy nem tarthatott vele vezetőedzője, Supka Attila, akinek pozitív lett a koronavírus-tesztje.

„Továbbra sincs különösebb tünetem, de a heti edzésmunka nagyobb részébe csak úgy folyhattam bele, hogy telefonon tartottam a kapcsolatot a stáb azon tagjaival, akik nem kerültek karanténba – mondta Supka Attila. – Abból a szempontból nyugodtan engedtem útjára a csapatot, hogy megvan a kialakult játékunk, a srácok tudják, hogy mi a dolguk, bízom benne, ez a futball most is működni fog. Honvédos időszakomban volt már olyan, hogy eltiltás miatt nem ülhettem le a kispadra, ez a mostani annyiban más helyzet, hogy nem is lehetek ott a helyszínen, csak a televízión keresztül követhetem a mérkőzést. Amikor itthon játszottunk a Puskással, ők voltak hasonló helyzetben, mégis nyerni tudtak, most a jelek szerint nálunk van több probléma, de bízunk benne, hogy ezúttal mi győzünk.”

A mérkőzés szombaton 19.30-kor kezdődik a felcsúti Pancho Arénában, zárt kapuk mögött, az M4 Sport+ élőben közvetíti. A tét a harmadik hely megóvása, kihívó van bőven, hiszen a Puskás Akadémia mellett a Paks és az MTK is két-két pont hátrányból követi csapatunkat.


next match
Kisvárda Master Good
Kolorcity Kazincbarcika SC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2025-05-25 17:45
Merkantil Bank Liga, 30. forduló
day
hour
minute
second
still to go before the start
Latest match
Budapest Honvéd
3-0
0-0
Kisvárda Master Good
Kisvárda, Várkerti Stadion
2025-05-18 19:00
Merkantil Bank Liga, 29. forduló