Utazás az ismeretlenbe

2020-08-08 11:20:51
Kisvárda FC

Első idegenbeli meccsét vasárnap Gyöngyösön játssza NB III-as csapatunk.

A Füzesgyarmat elleni hazai vereséggel (0–2) rajtoló NB III-as csapatunk vasárnap javíthat, amikor is a Sajóbábonyban 3–0-s vereséget szenvedett Gyöngyösi AK otthonában lép pályára. A 2. forduló mérkőzés 17.30-kor kezdődik a hevesi városban.

„Elsősorban a támadójátékunknak kell hatékonyabbá válni ahhoz, hogy eredményesebbek legyünk – mondta a Kisvárda Master Good II edzője, Szabó Balázs (képünkön jobbra). – Az első fordulóban játszott mérkőzésen többször is az ellenfél védelme mögé tudtunk kerülni, hét beadásunk is volt, de ezekből sem tudtunk eredményesek lenni. Fontos még, hogy ne kövessünk el annyi ki nem kényszerített hibát, mint legutóbb, ne adjuk át a kezdeményezést ezáltal annyiszor a másik csapatnak. A Gyöngyöst nem ismerjük, hiszen még nem játszottunk vele, de egyébként is, elsősorban a magunk játékával foglalkozunk, bízom benne, hogy a mutatott produkció és az eredményesség is javulni fog.”

A gyöngyösi stadionban amúgy már szerepelt kisvárdai csapat, mégpedig az elsőszámú. 2015 tavaszán NB III-as mérkőzésen, 2018 októberében pedig a Magyar Kupában. Mindkét alkalommal kisvárdai siker született (1–0 és 4–0).


Következő mérkőzés
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Buapest, Groupama Aréna
2024-04-20 17:00
OTP Bank Liga, 29. forduló
nap
óra
perc
mp
van még hátra a kezdőrúgásig
Legutóbbi mérkőzés
Kisvárda Master Good
4-1
3-1
Újpest FC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2024-04-13 14:30
OTP Bank Liga, 28. forduló