Újpest után újra a Várkertben

2021-11-26 19:20:45
Kisvárda FC

Hazai pályán akkor vezetett nekünk legutóbb, amikor nem voltunk itthon.

Leggyakrabban eddig a Szusza Ferenc Stadionban találkoztunk a szombati mérkőzés játékvezetőjével, Erdős Józseffel, aki a legutóbbi két meccsünket az újpesti létesítményben vezette. Igaz, azokból egyszer „hazai pályán” voltunk, hiszen idén február 13-án ott fogadtuk, és győztük le a Zalaegerszeget 2–1. Rá egy hónapra viszont 3–0-ra kaptunk ki ugyanott az Újpesttől – azt a meccset is Erdős József vezette.

A 43 éves, 209. NB I-es meccsére készülő Erdős József eddig hétszer vezetett nekünk az élvonalban: két győzelem, egy döntetlen és négy vereség vele a mérlegünk. Tizenegyesből hármat ítélt ellenünk, a kiállítást kétszer alkalmazta fegyelmezésül, mindkétszer az ellenfelek játékosaival szemben. Szűken mérte eddig a sárga lapokat, nekünk kilenc alkalommal, az ellenfeleknek dupla annyiszor mutatta fel. Ebben a párosításban, tehát az MTK ellen még nem vezetett nekünk.


OTP BANK LIGA: 14. FORDULÓ

KISVÁRDA MASTER GOOD (3.)–MTK BUDAPEST (11.)

Várkerti Stadion, szombat, 14.45

Vezeti: Erdős József (Horváth Róbert, Berényi Ákos – tartalékjátékvezető: Andó-Szabó Sándor)


Következő mérkőzés
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Buapest, Groupama Aréna
2024-04-20 17:00
OTP Bank Liga, 29. forduló
nap
óra
perc
mp
van még hátra a kezdőrúgásig
Legutóbbi mérkőzés
Kisvárda Master Good
4-1
3-1
Újpest FC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2024-04-13 14:30
OTP Bank Liga, 28. forduló