Újpest, Nyírgyulaj, Mezőkövesd

2019-03-14 14:48:10
Kisvárda FC

Felnőtt és korosztályos csapataink teljes hétvégi menetrendje.

NB I-es csapatunk a negyedik helyezett Újpest, a megye egyben szereplő II-es csapatunk a harmadik helyezett Nyírgyulaj vendége lesz szombaton. Az újpesti meccset külön írásban harangozzuk majd be, a megyei I. osztályú csapatról pedig itt szólnánk: a várdaiakra cseppet sem vár könnyű feladat, hiszen az utóbbi öt fordulóban a maximális 15 pontot begyűjtő, a tabellán a harmadik helyre felkapaszkodó Nyírgyulaj vendégei lesznek.

„A harmadik helyezett otthonába látogatunk, amely nagyon stabil csapatot alkot, de az őszi meccsből okulva felkészülten várjuk ezt a bajnokit, és bízunk benne, hogy eredményesek lehetünk” – nyilatkozta Erős Gábor edző a nyírgyulaji fellépés kapcsán.

A harmadik helyszín, ahol csapataink idegenben szerepelnek, Mezőkövesd lesz, ott az U12-esek és az U13-asok lépnek pályára. Hazai környezetben játszik az U16-os és a lány U14-es csapat, míg a fiú U17-U19-esek, illetve az U14-U15-ösök hétközi időpontban pótolják a hétvégéről elhalasztott meccsüket.

Az U19-es lányok már szerdán pályára léptek, és hazai pályán 2–1-re kaptak ki a csoportrangadón a Mezőkövesdtől, így átadták első helyüket legyőzőjüknek.


Csapataink hétvégi programja

OTP Bank Liga (NB I), 25. forduló

Szombat, 17.00 (M4 Sport, élő): Újpest FC (4.)–Kisvárda Master Good (11.)

Tiszántúli Takarék megyei I. osztály, 19. forduló

Szombat, 15.00: Nyírgyulaj KSE (3.)–Kisvárda Master Good II (11.)

Megyei U16 Keleti csoport, 17. forduló

Szombat, 10.00: Várda LA (1.)–Mándok VSE (7.)

U13 I. osztály, Észak-Kelet, 12. forduló

Vasárnap, 13.00: Mezőkövesd Zsóry (9.)–Várda LA (2.)

U12 I. osztály, Észak-Kelet, 12. forduló

Vasárnap, 13.00: Mezőkövesd Zsóry (8.)–Várda LA (3.)

Lány U14 Észak-keleti csoport, 8. forduló

Vasárnap, 11.00: Várda LA (8.)–Diósgyőri VTK (7.)


Már lejátszott mérkőzés

Lány U19 Észak-keleti csoport, 12. forduló

Várda LA–Mezőkövesd Zsóry 1–2 (0–1)

VLA: Oláh Á. – Mező E. (Balogh G., Farkas B.), Kiss F., Zelei, Nagy L., Hrinkó, Novák P. (Dudás K.), Vámos, Demjén, Farkas Á., Baksa L. Edző: Márta Tibor.

Gól: Hrinkó.

Az állás: 1. Mezőkövesd 26 pont, 2. Várda LA 24.


Következő mérkőzés
Kisvárda Master Good
Debreceni VSC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2024-03-30 14:30
OTP Bank Liga, 26. forduló
nap
óra
perc
mp
van még hátra a kezdőrúgásig
Legutóbbi mérkőzés
MTK Budapest
2-1
2-0
Kisvárda Master Good
Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion
2024-03-17 17:30
OTP Bank Liga, 25. forduló