Újonc, de erős csapat érkezik

2023-08-12 14:35:26
Kisvárda FC

A REAC ellen sem lehet más célja NB III-as legénységünknek, mint az első hazai győzelem megszerzése. BEHARANGOZÓ

Szemben NB I-es legénységünkkel, amely az első három fordulóban rendre idegenbe kényszerült, tartalékcsapatunk a harmadik fordulóban már másodszor szerepel hazai környezetben az NB III Északkeleti csoportjában – és a jövő héten már négyből három lesz ez az arány. Maradjunk azonban a most vasárnap 11 órás penzumnál: a Kisvárda Master Good II az újonc, a harmadosztályba osztályozón (a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei bajnokon, a Kállósemjénen lépett túl kettős győzelemmel) keresztül feljutó, hajdan NB I-es, az első két fordulóban négy ponttal gyarapodó REAC-ot fogadja (a meccset a Várkerti Sporttelep Vár utca felőli pályáján rendezik meg 500 forintos belépőjegy megváltása mellett, ami alól a 65 éven felüliek és a 14 év alattiak mentesülnek).

„Újonc csapat lesz ugyan az ellenfelünk, de az már most látszik, hogy a REAC-nak aligha lesznek kiesési gondjai – jellemezte a riválist Gerliczki Máté, tartalékcsapatunk edzője. – Feltérképeztük az ellenfelet, ismerjük az erősségeit, azt, hogy a fővárosi csapatokra jellemző passzolós stílusban futballozik, de igyekszünk kihasználni azokat a hiányosságait is, amivel szembesültünk. A múlt heti kupafordulóból mi kimaradtunk, így a legutóbbi meccsünk óta tizenegy nap telik el, mire újra játszunk. Ezt az időszakot jócskán megtöltöttük tartalommal, és ha eddig azt mondtuk, hogy mindig a győzelemre törekszünk, akkor ezek után ez különösen így lesz. Az első itthoni meccsünkön elmaradt a győzelem, meggyőződésem, hogy a kiállítás miatt, most azon leszünk, hogy hazai környezetben is megszerezzük a győzelmet.”

A szakvezető nem számolhat a hatvan ellen kiállított, hárommeccses eltiltásából a másodikat ezennel letöltő Puporka Dávidra, a többiek viszont rendelkezésre állnak.


NB III ÉSZAKKELETI CSOPORT: 3. FORDULÓ

KISVÁRDA MASTER GOOD II (8.)–REAC (5.)

Várkerti Sporttelep, vasárnap, 11.00

Vezeti: Tóth Tamás (Vilmányi Simon, Szabó Ferenc Szilárd)


next match
Kisvárda Master Good
Opus Tigáz Tatabánya SC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2025-02-23 14:00
Merkantil Bank Liga, 18. forduló
day
hour
minute
second
still to go before the start
Latest match
Budafoki MTE
2-4
2-0
Kisvárda Master Good
Budapest, BMTE Sporttelep
2025-02-16 14:00
Merkantil Bank Liga, 17. forduló