Újabb nógrádi turné előtt

Ismét olyan csapat otthonába látogat tartalékcsapatunk, amely ellen lehet keresnivalója – BEHARANGOZÓ
Most már eltelt annyi forduló az NB III-ban, hogy tényleg kedvező hírként lehessen arra tekinteni, hogy tartalékcsapatunk idegenben lép pályára.Míg a Kisvárda Master Good II az őszi szezonban hazai pályán továbbra is nyeretlen (három döntetlen mellett négy vereség), addig idegenben még mindig veretlen (három siker és két iksz).
Szóval, csapatunk tagjai – ezúttal kivételesen – szombaton újra buszra pattannak, és még az irány is ismerős lesz, hiszen a két héttel ezelőtti balassagyarmati túrához hasonlóan újra Nógrád, ezúttal Salgótarján felé veszik az irányt.
„Valamiért így alakul ez a szezon, hogy idegenben vagyunk erősebbek, meglehet a sorsolásnak is van ebben szerepe – állapította meg Szabó Balázs, tartalékcsapatunk edzője. – Közel jártunk a negyedik helyezett Tiszafüred itthoni legyőzéséhez, de éppúgy nekünk kellett egyenlítenünk, mint egy héttel korábban, a Balassagyarmat ellen. Annak a meccsnek a döntetlen eredménye némileg felértékelődött azzal, hogy a gyarmatiak szerdán a kupában csaknem meglepték a Diósgyőrt, és csak kettő nullra kaptak ki tőle. Ami a Salgótarjánt illeti, helyi, fiatal játékosokra épülő csapat, amely az eddigi ellenfeleinkhez képest talán kevésbé szervezett, de a rengeteg futással sok mindent tudnak kompenzálni. A fiatalság alapvetően bennünket is jellemez, annak minden előnyével és hátrányával együtt, és amellett, hogy szeretnénk folytatni a jó idegenbeli sorozatunkat, titkon arra is vágyunk, hogy a jó eredmény mellett a csapat játéka is megfelelően működik majd, és akkor talán nem kell annyira izgulnunk a meccs végén, mint az utóbbi hetekben.”
NB III KELETI CSOPORT, 13. FORDULÓ
Szombat, 15.00
SALGÓTARJÁNI BTC (12.)–KISVÁRDA MASTER GOOD II (14.)
V.: Bodzay
A borítófotón: Sikorszki Bence (balra) számára is ismerős lesz a nógrádi környezet

