Újabb legyőzött ellenfél edzője távozik

A következő fordulóban már nem az a szakember ül az Újpest kispadján, aki szombaton Kisvárdán.
A Kisvárdán, szombaton elszenvedett 1–0-s vereség után lemondott posztjáról az Újpest FC vezetőedzője, Nebojsa Vignjevics. A szerb szakember volt az NB I-en a legrégebben hivatalban lévő vezetőedző, 2013. októbere óta irányította a fővárosi csapatot, azóta 258 tétmérkőzésen ült a kispadon. Vignjevics utódja, honfitása, Predrag Rogan lett, aki legutóbb a szerbiai Krusevac edzője volt.
Érdekes, hogy a kisvárdai csapat legutóbbi fellépése, a még március 14-én, a Honvéd ellen idegenben 5–1-re megnyert mérkőzést követően is edzőváltásra került sor: akkor a kispestiek olasz szakvezetője, Giuseppe Sannino mondott le a posztjáról.
A Kisvárda Master Good NB I-es története során ez volt a negyedik alkalom, amikor a csapatunkkal játszott mérkőzések, és az azokon elszenvedett vereségeket követően távozni kényszerült az ellenfél edzője: 2018 őszen a Haladás 4–1-re kapott ki Kisvárdán, így Michal Hippnek mennie kellett; tavaly áprilisban a Felcsúton aratott 4–0-s sikerünket követően Radoki Jánost menesztették – az utóbbi két fordulóban történt edzőváltásokról pedig már szóltunk. A négyből három esetben NB I-es történetünk három legfölényesebb győzelmét követően váltottak az ellenfelek, most elég volt szimplán csak 1–0-ra nyerni hozzá.

