Új címer – még legalább 110 évig

2020-07-23 14:09:43
Kisvárda FC

A hagyománytisztelet és a modern elemek egyszerre köszönnek vissza az új alkotásban.

Házi ünnepség keretén belül jelentettük be, hogy innentől kezdve új címert használ a Kisvárda FC, azon belül a Kisvárda Master Good felnőtt csapatai és a Várda Labdarúgó Akadémia is. Az eseményt megtisztelte jelenlétével dr. Seszták Miklós, a térség országgyűlési képviselője, kormánybiztos valamint Leleszi Tibor, Kisvárda polgármestere. Jelen voltak a Várkerti Vitézek szurkolói csoportjának képviselői, demonstrálva, hogy sorsközösséget tudnak vállalni az új jelképünkkel. A játékoskeretet Gosztonyi András és Szőr Levente képviselte – előbbinek kívánjuk, hogy sérüléséből felépülve minél előbb magán viselhesse az új címerrel ellátott mezünket, ifjú középpályásunk pedig az akadémiáról átlépve viselheti remélhetőleg egyre gyakrabban a szíve felett az új címert.

Révész Attila sportigazgató a címer megszületésének ötletéről beszélt, és arról, hogy mekkora szervező- és tervezőmunka előzte meg a bemutatást. Ő is kihangsúlyozta azt, hogy a szurkolók mindvégig támogatták a munkafázisokat, így nem fordulhat az elő, ami más kluboknál, hogy a szurkolók nem tudnak azonosulni az új jelképpel. Forrás Zoltán klubmenedzser, ötletgazdaként a címer elemeinek jelentőségéről beszélt. Alapmotívumként nem hiányozhatott belőle az önfeláldozás jelképe, a nyakára a farkával tekeredő sárkány, úgy is, mint a Kisvárda felemelkedésében kulcsszerepet játszó Várday-család címerének része. A vár, mint Kisvárda jelképe és fő turisztikai látnivalója. A labda és persze a piros-fehér színek pedig különösebb magyarázatra nem szorulnak. A korábbi címerben a „Várda” szóval utaltunk a városra, amely a jövőben Kisvárdaként jelenik meg a címerben, amely az egyesület alapítási évét (1911) is tartalmazza.

Dr. Seszták Miklós arról beszélt, éppen a hagyományok tisztelete valamint a modernsége miatt hibátlan az alkotás, amelyben a labdarészletet úgy is lehet látni, mint szurkolói csoportunk névadójának, a vitéznek a fejfedőjét. Az országgyűlési képviselő is üdvözölte a címercserét, nem megfeledkezve a régiről sem, amely az elmúlt kilenc évben jól „szolgálta” a klubot, ráadásul szerencsét is hozott, hiszen vele sikerült a megyei osztályoktól eljutni az NB I-ig.

Leleszi Tibor történelmi adalékkal is szolgált. Zsigmond király 1421-ben adott mezővárosi jogot Kisvárdának, vagyis jövőre lesz éppen 600 éve ennek a jeles eseménynek. Klubunk pedig éppen jövőre ünnepli megalakulásának 110 éves évfordulóját, így a két jubileum szinte összecseng.

Útravalónak pedig szépen hangzott: legyen legalább 110 évig egy továbbra is sikeresen működő klub jelképe az új címer.

Related video

next match
Kisvárda Master Good
Vasas FC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2025-02-10 20:00
Merkantil Bank Liga, 16. forduló
day
hour
minute
second
still to go before the start
Latest match
Kolorcity Kazincbarcika SC
1-1
0-1
Kisvárda Master Good
Kazincbarcika, Kolorcity Aréna
2024-12-01 13:00
Merkantil Bank Liga, 15. forduló