Ugyanolyan nehéz, mégis más

2021-04-06 10:18:30
VLA

Élcsapatok után az alsóházhoz tartozó riválisokkal játszanak kiemelt akadályai korosztályaink – BEHARANGOZÓ

Novemberben a vírus-, februárban a hóhelyzet miatt maradt el élvonalbeli akadémiai csapataink Kecskemét elleni hazai meccse. Nem gondoltuk volna, hogy a vírus- mellett a hóhelyzet is aktuális lesz húsvét elmúltával, áprilisban, de tény, keddre ismét beköszöntött a tél, ugyanakkor ez aligha lesz akadálya annak, hogy szerdán délelőtt megrendezzék a KTE elleni meccseket a Várkertben.

A tabella alapján a Várda LA az esélyese mindkét mérkőzésnek, de éppen az U14-eseink legutóbbi győzelme (hogy tudniillik legyőzték az éllovas DVSC-DLA-t) intheti óvatosságra a favoritot, hogy olykor bizony borulhat a papírforma.

„A helyezésekből kiindulva győzelmet várok a csapattól, teljesen mindegy, hogy milyen csapattal állunk ki – fogalmazta meg várakozását Szabó Balázs, a nagyobbak, vagyis a VLA U15-ös csapatának edzője. – Nem lebecsülve az ellenfelet, hazai pályán mi vagyunk ennek a mérkőzésnek az esélyesei, bízom benne, hogy ezt valóra is tudjuk váltani. A Debrecenben történteket (2–1-re kapott ki csapatunk szombaton – a szerk.) hétfőn lezártuk, megnéztük a felvételeket, kielemeztük az adatokat, látjuk, min kell javítani. Remélhetőleg ezek a hibák a következő meccseken nem fordulhatnak elő, elsősorban a védekező pontrúgásoknál kell fegyelmezettebben helyezkednünk és sokkal pontosabban megoldanunk ezeket a szituációkat.”

Az U14-es korosztály önbizalommal feltöltődve várhatja a meccset, hiszen legutóbb idegenben győzte le az éllovas Debrecent.

„A Kecskemétről még nincs személyes tapasztalatunk, hiszen őszről elmaradt mérkőzést pótolunk – kezdte mondandóját Márton István edző. – Amennyire lehet, felkészültünk az ellenfélből, és tudjuk, hogy fegyelmezett, szervezett csapatra számíthatunk, amely remekül megszervezi a védekezését. A hétvégi bravúrgyőzelem utáni néhány napban azt sulykoltuk a srácokban, hogy ugyanolyan nehéz meccsre számíthatunk, mint a listavezető ellen, de ezúttal más játékra készüljenek. Fontos lesz a türelem, a megfelelő koncentráció és a helyzetek jó százalékban való kihasználása. Célunk, hogy itthon tartsuk a három pontot!”


MLSZ ORSZÁGOS U15, 13. FORDULÓ

Szerda, 10.00: Várda LA (10.)–Kecskeméti TE LA (16.)


MLSZ ORSZÁGOS U14, 13. FORDULÓ

Szerda, 10.00: Várda LA (8.)–Kecskeméti TE LA (13.)


A borítófotón: U15-ös csapatunk ezzel a góllal akár vezethetett is volna a DVSC-DLA ellen, de les miatt nem adták meg, az ellentámadásból pedig megkaptuk a végül vereséget eredményező találatot


Következő mérkőzés
Kisvárda Master Good
Ferencvárosi TC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2021-04-17 17:00
OTP Bank Liga, 29. forduló
nap
óra
perc
mp
van még hátra a kezdőrúgásig
Legutóbbi mérkőzés
Kisvárda Master Good
0-1
0-0
Újpest FC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2021-04-14 17:30
Mol Magyar Kupa, elődöntő
Master Good
Kiemelt támogatónk