Ugyanaz a csapat vagyunk

A montenegrói szélső állítja a Honvéd ellen csak a győzelem elfogadható.
Nemcsak a csapat szekere rekedt meg, Driton Camaj is megtorpant. Montenegrói válogatott szélsőnk a 2022-2023-as bajnokság első hat fordulójában ötször volt eredményes, akkor vezette is az NB I góllövőlistáját, azóta csak egyszer, és az október 14-én játszott kecskeméti összecsapás óta egyáltalán nem talált a kapuba. Ő az egyetlen játékosunk, aki a mostani idény valamennyi bajnoki összecsapásán lehetőséghez jutott.
„Ami engem illett, a megtorpanásomban az ősz végén, a válogatottnál összeszedett sérülésem is szerepet játszott, egy hónapig tartott, mire utolértem magam – mondta az M4 Sport kamerája előtt Driton Camaj. – Természetesen én is szeretnék túl lenni a hullámvölgyön, minden erőmmel azon dolgozom, hogy ez már a Honvéd elleni szombati bajnokin megtörténjen. A csapatról szólva, magam sem értem, hogyan kerülhettünk ekkora hullámvölgybe, ugyanaz a gárda vagyunk, mint tavaly, ám valami nem működik. Meggyőződésem, hogy egy győzelem átszakíthatja a gátakat, meghozhatja az önbizalmat, erre várunk már jó ideje. Nem lehetünk tekintettel ellenfelünk problémájára, és bár a Honvédot minőségi játékosok alkotják, szombaton csak a győzelem az elfogadható.”
Hogy Driton Camaj miként beszélt magyarországi karrierjének kezdetéről, az azóta eltelt időszakról, terveiről és a válogatottban betöltött szerepéről, a magyarok elleni Európa-bajnoki-selejtezővel kapcsolatos várakozásairól, az kiderül az M4 Sport mérkőzést felvezető műsorában, szombaton 16.30-tól. A műsorban a másik megszólaló Lucas lesz, aki századik, kisvárdai színekben esedékes NB I-es mérkőzésére készül.
A Kisvárda Master Good–Budapest Honvéd mérkőzés szombaton 17 órától veszi kezdetét.
A borítófotón: Driton Camaj (jobbra) a Honvéd elleni mérlegen is javítana
Fotó: Móricz Csaba

