Trabantból Mercedesbe

2018-06-25 10:57:46
Kisvárda FC

Révész Attila sportigazgató a játékoskeretben történt változásokról, a felkészülésről, a stadionról és az új jegyárakról is beszélt honlapunknak.

„Nagy változáson megy át a keretünk – kezdte Révész Attila. – Elsőként a lehetőség és a szabály adta tíz külföldi játékos megszerzését tűztük ki célul, egyrészt azért, mert ők a miénknél erősebb bajnokságokban szereztek tapasztalatot, illetve olyan játékosokat kerestünk, akik az elmúlt időszakban folyamatosan pályán voltak, ezáltal azonnal bevethetőek. Másrészt pedig lényegesen olcsóbbak, mint az utóbbi időben megszerezhető magyar futballisták. A tavalyi és a tavalyelőtti év nagyon rosszat tett a piacnak, a magyar játékosok ára aránytalanul az egekbe szökött, pedig közel sincs olyan teljesítmény mögöttük, mint amekkora anyagi javadalmazásra igényt tartanak. Ezért választottuk ezt az utat, nem véletlenül jártam a tavasszal már annyi országban játékosokat feltérképezni. Akadtak hiányposztjaink is, hiszen több olyan játékosunk is volt, aki az NB II-ben megfelelően tudott teljesíteni, de az élvonalban már mások az igények. Minden csaparészbe hoztunk játékosokat, kezdtük a kapussal, Brazíliában járva vetettem szemet Felipe Venturára, aki nagyon sok brazil élvonalbeli mérkőzéssel rendelkezik és európai tapasztalata is van, a portugál Braga színeiben a Bajnokok Ligájában is védett. Ő biztosan a segítségünkre lesz. A brazilok közül a hátvédsorba érkezett Anderson Pico, aki az ukrán Dnipro Dnyetropetrovszk színeiben is szerepelt. Neki volt egy hosszabb pihenője, mert a Dnipro nem fizette ki, és csak féléves procedúra után tudott csapatot találni magának. A brazil kontingens harmadik tagja pedig a csatár Sassá. A védelmünket keleti szomszédainktól érkező játékosokkal erősítettük meg, hiszen ott vagyunk felvértezve kapcsolatokkal, és ők is erősebb bajnokságból érkeznek hozzánk. Megfizethető játékosok közül választottunk olyat, mint az Odesszától érkezett Temur Parcvanija. A középpályára az ukrán felsőházban hatodik helyen végzett Veresz Rivnjétől érkezett Roman Karaszjuk, aki folyamatos játéklehetőséghez jutott az előző csapatában. Ballábas játékosként ugyancsak a középpályán bevethető Matija Misic alternatívájaként, illetve versenytársaként a szerb Vuk Mitosevics. Ő korábban a Vojvodinában játszott Brana Iliccsel együtt, láthattuk, hogy utóbbi milyen teljesítményre volt képes, és Mitosevics is meggyőzött bennünket arról, hogy remek futballista. Arra a szellemiségre, amit ők képviselnek, nagy szükségünk lesz az élvonalban, ahogy új támadónkéra, Anton Sinderére is, aki az orosz Amkar Permben, aztán a kazah Tobolban, előtte pedig az ukrán Sahtar Doneckben is szerepelt. Bízom benne, hogy a védelmünkkel olyan stabilak tudunk majd lenni, hogy akár a négyvédős rendszerbe is vissza tudunk állni, ez is az egyik célunk. Keresünk még egy irányítót a középpályára illetve egy szélső védőt.”

Eddig tehát hét új játékosa van a csapatnak és persze több távozója is.

„A feljutást kiharcoló csapatból akik meghatározó játékosok voltak, azok maradtak, akik többé-kevésbé pályára léptek, de úgy ítéltük meg, hogy nem tudják ezt a szintet és lejárt a szerződésük, ők nem kaptak új szerződésajánlatot tőlünk, de az is igaz, hogy alacsonyabb osztályból is kaptak olyan ajánlatot játékosaink, amelyekkel mi nem tudtunk versenyezni. Akik ilyen lehetőséghez jutottak, azokat természetesen elengedtük.”

A jelenleg rendelkezésre álló edzőmeccsmenetrend alapján a csapat a bajnoki rajtig többnyire idegenben lép pályára. De vajon lesz-e edzőtábor?

„A pillanatnyi infrastruktúránk, illetve az időjárási helyzet lehetővé teszi, hogy végig itthon legyünk. Hallani, hogy több csapat most is külföldi túrán vesz részt, de elsősorban azért, mert nem áll rendelkezésre megfelelő minőségű edzőpályájuk vagy nem tudják megfelelően megoldani a két edzés közötti étkezést. Nálunk minden adott, itt van a szomszédban az új sportszállónk, ahol tökéletesen tudunk regenerálódni, pihenni. Több pályánk is van, ezért azt gondolom, ettől jobbat most nem is lehet elképzelni. Sőt… Négy csapat is bejelentkezett már, hogy itt szeretne edzőtáborozni, vagyis mások figyelmét is felkeltették az itteni lehetőségek.”

A körülmények pedig akkor válhatnak igazán pazarrá, ha a csapat az új stadiont is birtokba veheti végre.

„A stadion gyakorlatilag készen van, a csinosítgatások vannak hátra, olyanok, mint a kapuk elhelyezése vagy a jegyértékesítési pontok kialakítása. Rövidesen elindítjuk a klubkártyák, a bérletek és a belépők értékesítését. Ezúton is szeretném kérni annak megértését a szimpatizánsainktól, illetve mindenkitől, aki kíváncsi lesz az újoncra, hogy magasabb osztályba jutottunk, elsősorban ezért is indokolt a jegyáremelés. Nem lesz drasztikus mértékű a növekedés a tavalyihoz képest, ugyanakkor a stadion, az infrastruktúra és a kiszolgálás, mind-mind jelentős mértékben változik, ha úgy tetszik, Trabantból ülünk Mercedesbe, és ezt meg kell fizetni. Bízom benne, hogy a csapat is olyan teljesítményt tud nyújtani, amiért cserében a szurkolók a pénzükért megfelelő szolgáltatást kapnak majd. Azt kérjük mindenkitől, hogy lehetőségéhez mérten a klubkártya kiváltásával vagy az éves bérlet megvásárlásával támogassa a csapatot. Szeretnénk, hogy minél több mérkőzésen legyen telt ház a stadionban, bizonyítva, hogy egy ilyen kis településen is lehet összefogással nagyon szép eredményeket is elérni. Ennek az elmúlt hét-nyolc évnek éppen az az egyik hozadéka, hogy olyan családias hangulat alakult ki, amely évről évre jobb teljesítményre sarkallta a klubot és a csapatot is. Emellett a szurkolók is megtapasztalhatják majd, hogy az NB III-as könyöklős szurkolástól egy profi körülményekkel rendelkező csapat szimpatizánsai lehetnek.”


Következő mérkőzés
Kisvárda Master Good
Debreceni VSC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2024-03-30 14:30
OTP Bank Liga, 26. forduló
nap
óra
perc
mp
van még hátra a kezdőrúgásig
Legutóbbi mérkőzés
MTK Budapest
2-1
2-0
Kisvárda Master Good
Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion
2024-03-17 17:30
OTP Bank Liga, 25. forduló