Tovább masírozna a legidősebb szekció

2021-04-24 12:28:15
VLA

Megyebeli ellenfélhez látogat a legfelső szekció – BEHARANGOZÓ

A regionális utánpótlás bajnokság északkeleti csoportjának 21. fordulójában az U17-es, valamint az U19-es korcsoportban Tarpa – Várda LA mérkőzést rendeznek hétvégén.

Az U19-eseknél a mieink a bajnokság második pozíciójában állnak (a DEAC csapatának 21 mérkőzést sikerült lejátszania) az egyel kisebb korosztályhoz hasonlóan tökéletes mutatóval. Az eddig lejátszott 18 mérkőzésükből valamennyit sikeresen abszolválták, ez pedig 54 pontot eredményez. Aktuális ellenfelünk a 3. pozícióból várja a hétvégi találkozót, ők 19 mérkőzésből 15 alkalommal győztek és 4 vereség áll a nevük mellett. Hazai környezetben, októberben 1-0 arányú kisvárdai siker született.


„Egy szervezetten és jól játszó csapathoz látogatunk, de ettől függetlenül csak a győzelemben gondolkozunk, ilyen szellemben lépünk pályára, és terveinket maradéktalanul törekszünk majd megvalósítani” – mondta az U19-es csapatunk vezetője Ádámszki Róbert.



A tizenhét év alatti korosztályban továbbra is hibátlan teljesítménnyel (19/19) a VLA-s srácok a tabella első helyét birtokolják 57 maximálisan megszerezhető pontjukkal. Aktuális vendéglátónk aktuálisan a dobogó legalsó fokát foglalja el, 19 lejátszott mérkőzésből 15 megnyert, 1 döntetlenre végződő, illetve 3 vereséggel véget érő találkozóval, ami 52pontot eredményez a tarpai fiatalok számára. A bajnokság őszi fordulójában a két csapat mérkőzésén magabiztos 5 gólos győzelmet arattak akadémiánk növendékei, reméljük idegenben sem lesz ez másképp.


„Ennek a regionális bajnokságnak az egyik meghatározó csapata a Tarpa. Ezt a mérkőzést is, ahogyan az eddigi összes találkozónkat is komolyan kell vennünk, ugyanis az ellenfél személyében egy jó csapatról van szó. Szükségünk lesz, hogy összeszedetten és koncentráltan futballozzunk, valamint arra, hogy a megfelelő mentalitással álljunk hozzá a mérkőzéshez. A végső bajnoki helyezéseket illetően fontos lépés lenne a győzelem” – nyilatkozta a mérkőzést megelőzően Révész Csaba vezetőedző.


SZSZB MEGYE REGIONÁLIS U17 ÉSZAK-KELET, 21. FORDULÓ

Vasárnap, 10.00: Tarpa SC (3.)– Várda LA (1.)

SZSZB MEGYE REGIONÁLIS U19 ÉSZAK-KELET, 21. FORDULÓ

Vasárnap, 12.00: Tarpa SC (3.)– Várda LA (2.)


Következő mérkőzés
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Budapest, Groupama Aréna
2021-07-31 17:45
OTP Bank Liga, 1. forduló
nap
óra
perc
mp
van még hátra a kezdőrúgásig
Legutóbbi mérkőzés
Kisvárda Master Good
5-1
4-0
Paksi FC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2021-05-09 17:00
OTP Bank Liga, 33. forduló