Tovább épül a kapcsolat a Felvidéken

2018-11-09 10:36:39
VLA

A Várda Labdarúgó Akadémiának immár tiszacsernyői központtal is működik játékosmegfigyelői hálózata.

A Várda Labdarúgó Akadémia célja, hogy ne csak a térség, hanem az ország meghatározó utánpótlásképző műhelyévé nője ki magát. Ennek a célnak az eléréséhez elengedhetetlen, hogy egyesületünket minél szélesebb körben megismertessük és vonzóvá tegyük mindenki számára.

A kárpátaljai, a megyei illetve szomszédos megyék tehetséges labdarúgók felkutatása, regisztrálása, egyesületünkbe történő igazolása jól működik. Következő lépésben Szlovákia felvidéki részének a kiaknázása a feladat. Ennek megvalósítása érdekében került az egyesület alkalmazásába a Tiszacsernyőn élő Mulidrán Roland, mint játékosmegfigyelő.

Az ő szervezésében látogatott el több felvidéki köznevelési intézménybe a hét közepén Czene Csaba, a kiskorosztályok szekció vezetője és Kőrizs Károly, a scout részleg vezetője.

A szóbeli megállapodások értelmében, a szlovákiai magyar iskolák részt vesznek az akadémia által szervezett labdarúgó tornákon, meghívjak szakembereinket az általuk szervezett rendezvényekre, lehetőségeihez mérten menedzselik, népszerűsítik csapatainkat.

A minél eredményesebb kapcsolat érdekében szakembereink szerepet vállalnak a testnevelő tanárok sportág specifikus képzésében, valamint szakanyagokat biztosítanak számukra, melyekkel elmélyíthetik tudásukat.


next match
Fehérvár FC
Kisvárda Master Good
Székesfehérvár, Sóstói Stadion
2023-10-01 15:00
OTP Bank Liga, 8. forduló
day
hour
minute
second
still to go before the start
Latest match
Ferencvárosi TC
1-0
1-0
Kisvárda Master Good
Budapest, Groupama Aréna
2023-09-24 19:41
OTP Bank Liga, 7. forduló