Tornagyőztesek a legkisebbek

2020-02-04 13:47:50
VLA

A hazai teremtornán és Kassán is remekeltek a Várda LA csapatai.

Beindult a kicsiknél is az élet, minden hétvégén szerepel valamelyik korosztályunk teremtornán, a múlt hétvégén két korosztályunk volt érdekelt.

A Várda LA U8-as (2012-es születésűek) csapata hazai környezetben, tíz csapatot felvonultató tornát nyert meg. A viadalon a kisvárdaiak két legénységén kívül kizárólag határon túlról, összesen három országból érkeztek ellenfelek.

A résztvevők nagyon küzdelmes, olykor látványos mérkőzéseket játszottak. A VLA két csapata rendkívül jól helytállt: egyikük megszerezte a tornagyőzelmet, a másik pedig a hetedik helyen végzett. Különdíjasunk is lett, hiszen Bányai Benedeket választották a torna legjobb kapusának.

Az U 11-es, tehát a 2009-es születésű gyerekek alkotta csapatunk Kassán járt teremtornán, ahol a negyedik helyet csípte el kiegyensúlyozott egyenletes teljesítménnyel igen erős, a mieinken kívül csupa szlovákiai csapat alkotta mezőnyben.

Az U8-as kisvárdai torna végeredménye: 1. Várda LA Piros, 2. Juventus Kosice (szlovákiai), 3. Kinder Carei (romániai), 4. Plimob Sighet (román), 5. Sdjussor Ungvár (kárpátaljai), 6. FC Kosice (szlovák), 7. Várda LA Fehér, 8. Slavoj Trebisov (szlovákiai), 9. FK Munkács (kárpátaljai), 10. Olimp Ungvár (kárpátaljai).

A kassai U11-es torna végeredménye: 1. FC Kosice Sárga, 2. FA Buzica, 3. CFT Akademy, 4. Várda LA, 5. Rimovska Sobota, 6. FC Kosice Kék


Következő mérkőzés
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Buapest, Groupama Aréna
2024-04-20 17:00
OTP Bank Liga, 29. forduló
nap
óra
perc
mp
van még hátra a kezdőrúgásig
Legutóbbi mérkőzés
Kisvárda Master Good
4-1
3-1
Újpest FC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2024-04-13 14:30
OTP Bank Liga, 28. forduló