Tornagyőzelem és bekísérés

Utánpótláshíradó: Mindhárom meccsét hátrányból megfordítva nyerte meg a 2010-es születésű gyerekekből álló csapatunk.
Remek napja volt szombaton a 2010-es születésű gyerekekből álló Várda LA csapatának. A kisvárdaiak a szomszédos Dögében, kiváló körülmények között léptek pályára nemzetközi tornán, amelyet meg is nyertek.
Pedig a harmincperces mérkőzéseken igazán erős ellenfelekkel szemben kellett helytállniuk Czene Csaba edző tanítványainak, akik nagy iramú, változatos összecsapásokon a szlovákiai Homonna, a romániai Nagykároly és a Debreceni SI ellen is hátrányból fordítva nyertek. Ezáltal megérdemelten szerezték meg a tornagyőzelmet.
A nap fénypontja csak ezután következett: a tornagyőztes kisvárdai gyerekek kísérhették be NB I-es csapatunk játékosait a DVSC elleni bajnoki mérkőzésen (1–0), amelyen a vendég Loki futballistái a DSI játékosainak kezét fogva futottak ki a pályára.
Nemzetközi torna 2010-es születésű csapatok számára, Döge
Eredmények: Várda LA–FK Humenne (szlovákiai) 2–1, –Kinder Carei (romániai) 2–1, –Debreceni SI 4–3
A torna végeredménye: 1. Várda LA, 2. Debreceni SI, 3. FK Humenne, 4. Kinder Carei

