Törekednek a domináns futballra

2020-11-07 15:17:20
Kisvárda FC

A Putnok ellen bajnoki és idegenbeli jó sorozatát is folytathatja NB III-as csapatunk – BEHARANGOZÓ

Miután a múlt heti meccsnek a pályaválasztói jogát elcseréltük, ezért vasárnap újra, immár zsinórban harmadszor látogat idegenbe NB III-as csapatunk. Míg a Kisvárda Master Good az elmúlt hat fordulóban nem talált legyőzőre, addig a Putnok a legutóbbi két mérkőzésén vereséget szenvedett. Erre hajaz mindaz, ahogy tartalékcsapatunk edzője jellemezte az ellenfelet.

„A Putnok olyan csapat, amelyik képes kikapni bármelyik riválisától, ugyanakkor veszélyes lehet az élcsapatokra is – mondta Kocsis János. – Emiatt rejteget magában veszélyeket ez a mérkőzés, de azt hiszem, eljutottunk arra a szintre, hogy csak a magunk dolgával foglalkozzunk. Néhány hete letisztáztuk a csapattal, hogy hova juthatunk, ismerjük a célokat, és nagyon szépen haladunk annak megvalósulása felé. Jó érzés volt a sényői meccsről hazatérni, nemcsak a mutatott játék és a megszerzett pont miatt, hanem mert ritka sportszerű volt a légkör úgy a pályán, mint azon kívül is. Szeretnénk folytatni a jó sorozatunkat, ha meg tudjuk ismételni az elmúlt hetek játékát, ha képesek leszünk olyan domináns futballra, mint az előző időszak egy-egy mérkőzésén, akkor nem érhet bennünket baj. Az, hogy vannak sérültjeink, az a bajnokságnak ebben a fázisában, ilyen sűrű menetrend mellett majdhogynem természetes, és biztos vagyok benne, hogy a többi csapat is küzd hasonló gondokkal. Emiatt tehát sem hátrányba, sem előnybe nem kerülünk riválisainkkal szemben.”


NB III KELETI CSOPORT, 17. FORDULÓ

Putnok FC (12.)–Kisvárda Master Good II (9.)

Vasárnap, 13.30

V.: Bodzay


next match
Puskás Akadémia FC
Kisvárda Master Good
Felcsút, Pancho Aréna
2023-10-06 20:30
OTP Bank Liga, 9. forduló
day
hour
minute
second
still to go before the start
Latest match
Fehérvár FC
3-1
1-1
Kisvárda Master Good
Székesfehérvár, Sóstói Stadion
2023-10-01 15:00
OTP Bank Liga, 8. forduló