Tolongás hazai pályán

2022-11-11 13:39:26
VLA

A szombaton szereplő hat utánpótlás-csapatunk közül öt is itthon fogadja ellenfelét. BEHARANGOZÓ

A szombaton pályára lépő hat utánpótlás-csapatunkból öt hazai pályán szerepel, egyedül az U17-es legénység utazik idegenbe, a Budapesti Honvéd-MFA-hoz. A hétközben pályára lépők közül az U15-ösök két győzelemmel a hátuk mögött reménykedhetnek a jó sorozat folytatásában, míg az U14-eseknek erőt adhat, hogy kétgólos hátrányból sikerült fordítaniuk.

A legnagyobbak, az U19-esek messziről érkező ellenfelet fogadnak, legkisebb korosztályos csapataink pedig a Nyíregyházával vívnak megyei rangadót.


MLSZ ORSZÁGOS U19 ALAPCSOPORT, 9. FORDULÓ

Szombat, 12.00: Várda LA (5.)–Zalaegerszegi TE FC (9.)

Csernijenko Ruszlan, a VLA edzője: – Kielemeztük a Zalaegerszeg játékát, szervezetten és mélyen védekező csapatról van szó, alighanem ellenünk is ezt a stílust választja majd. Mi igyekszünk saját magunkra koncentrálni, arra, hogy ezt a mérkőzést is meg tudjuk nyerni. Ehhez kreatív támadójátékre és gólokra lesz szükségünk.



MLSZ ORSZÁGOS U17 KIEMELT CSOPORT, 9. FORDULÓ

Szombat, 13.00: Bp. Honvéd-MFA (8.)–Várda LA (2.)

Belényesi Miklós, a VLA edzője: – Tavaly is nagy csatát vívtunk a Honvéddal, a bajnokság egyik legjobb csapatához látogatunk, amely ebben az idényben felemásan szerepel, de ez semmit sem jelent. A játékosainktól azt várjuk, hogy folytassák azt a kiváló teljesítményt, amit eddig is láthattunk tőlük, a hibákat szeretnénk minimálisra csökkenteni, ehhez a legfontosabbak a fegyelem, figyelem és a koncentráció.


MLSZ ORSZÁGOS U15 KIEMELT CSOPORT, 8. FORDULÓ

Szombat, 14.00: Várda LA (9.)–ETO FC Győr (6.)

Törtei Tamás, a VLA edzője:Jó mérkőzést játszottunk szerdán a Diósgyőrrel, hasonló összecsapásra számítok a Győr ellen is. Remélem, mi leszünk a boldogabbak a mérkőzés végén. Két hete jó felfogásban játszunk, egy kicsivel több minőséget kell még belevinni, és akkor meg lesz a három pont.



MLSZ ORSZÁGOS U14 KIEMELT CSOPORT, 10. FORDULÓ

Szombat, 10.00: Várda LA (7.)–Illés Akadémia-Haladás (8.)

Márton István, a VLA edzője: – Egy héten belül ez lesz a harmadik mérkőzésünk, szeretnénk szépen zárni ezt a sorozatot. Igaz, hogy az ellenfél sok gólt kap, de sokat is szerez, góllövésben az élmezőnyhöz tartozik. Éppen ezért a védekezésünket stabilizálni kell, és sokkal koncentráltabbnak kell lennünk, mint a szerdai mérkőzésen.


MLSZ ORSZÁGOS U13 ÉSZAKKELET, 10. FORDULÓ

Szombat, 12.00: Várda LA–Nyíregyháza Spartacus

Deák Béla, a VLA edzője: – Szeretünk a Nyíregyházával játszani, ugyanis kulturált, nyílt támadófutballt játszik. Éppen ezért taktikus, lüktető mérkőzésre van kilátás. Mivel továbbra is lesznek hiányzóink, ezért a legjobb tudásunkra lesz szükség ahhoz, hogy itthon tartsuk a három pontot.




MLSZ ORSZÁGOS U12 ÉSZAKKELET, 10. FORDULÓ

Szombat, 10.00: Várda LA–Nyíregyháza Spartacus

Oláh Levente, a VLA edzője: – A Nyíregyháza csapatát fogadjuk, amely kellemetlen stílusával sokszor megnehezítette már a dolgunkat. Zártan védekezik, labdaszerzés után pedig gyors támadásokat vezet. A mérkőzés elején gólokat kell szereznünk, mert ellenkező esetben nehéz lesz feltörni a szervezetten védekező ellenfelünket. Hazai pályán játszva, az első perctől kezdve dominálnunk szeretnénk. Ha ez így lesz és az eredményességgel is párosul, akkor győztesen hagyhatjuk el a játékteret.


A borítófotón: A Vasas Kubala Akadémia elleni döntetlen után U14-eseink az Illés Akadémia-Haladás legyőzésére készülnek

Fotó: Ombodi Tamás


next match
Kisvárda Master Good
Zalaegerszegi TE FC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2024-03-02 14:30
OTP Bank Liga, 23. forduló
day
hour
minute
second
still to go before the start
Latest match
Tiszakécskei LC
0-3
0-0
Kisvárda Master Good
Tiszakécske, Városi Sportcentrum
2024-02-28 18:00
Mol Magyar Kupa, nyolcaddöntő