Többen lettek, szintet léptek

2021-08-26 09:01:10
VLA

Indul a korosztályos bajnokságok sora, a Várda LA hét csapata közül hat az élvonalban szerepel.

Indul az utánpótlás-bajnokságok többsége, más kérdés, hogy csapataink közül az Olaszországban nemzetközi tornán szereplő U15 és U14 elhalasztotta nyitó fordulóbeli mérkőzését. A legkisebbek, az U13-asok és az U12-esek számára pedig a jövő héten kezdődik a megmérettetés.

Ami összefoglalva a lényeg, fiú szekciónk a tavalyihoz képest eggyel több csapattal szerepel az MLSZ rendszerében kiírt küzdelemsorozatokban. Belépett az U16-os korosztály, amely nyomban a kiemelt csoportban szerepel. Szintet lépett az U19, amelynek a tavalyi U17 harcolta ki a helyét azzal, hogy megnyerte a regionális sorozatát, majd a háromlépcsős osztályozót is sikerrel vette. Ebben a korosztályban ketté bontották az élvonal 24 csapatos mezőnyét, 12 együttes szerepel a kiemelt csoportban, a másik tucatnyi alakulat (közte a Várda LA) pedig az alapcsoportban. A rájátszásban aztán majd keveredik a két mezőny.

Az U16-osokhoz hasonlóan az U15 és az U14 is a kiemelt csoportban szerepel, de ez a két korosztályban abban az értelemben elválik egymástól, hogy nem párhuzamosan, ugyanazon ellenfelekkel szemben szerepelnek majd. A nagyobbak mezőnyét a tavalyi helyezések alapján 12 csapat alkotja majd, míg az U14-ben a tíz kiemelt akadémia csapatai versenyeznek majd háromkörös bajnokságban.

Az U13-asok és az U12-esek versenyrendszere sem változott, ők továbbra is országos lefedettségű, ámde régiós csoportban szerepelnek, hasonló ellenfelekkel szemben. Annyi a változás, hogy immár az U13-asok sem nagy-, hanem háromnegyed pályán szerepelnek majd, a csapatokat a kisebbekhez hasonlóan nyolc mezőnyjátékos és egy kapus alkotja. Az U17-esek pedig újfent a regionális küzdelemsorozatban játszanak, hiszen tavaly még nem volt U16-os csapatunk, amely feljebb lépve egy korosztályt kiharcolhatta volna neki a magasabb osztályú szereplést.


A VÁRDA LA KOROSZTÁLYOS CSAPATAI A 2021-2022-ES BAJNOKI ÉVBEN


U19

A bajnokság megnevezése: MLSZ országos U19 alapcsoport

A bajnokság mezőnye: Békéscsaba 1912 Előre SE, Budai Futball Club SE, Gyirmót SE Győr, Kaposvári Rákóczi BFLA, Kecskeméti TE LA, Paksi FC, Pécsi MFC, Szeged-Csanád Grosics Akadémia, Újpesti TE, Vác VLSE, Várda LA, Zalaegerszegi TE FC


U17

A bajnokság megnevezése: MLSZ regionális U17 Északkelet

A bajnokság mezőnye: Balmazújvárosi FC, Csenger FC, Debreceni EAC, Debreceni Sportcentrum, Filo SE, GFSE Oros, Karcagi SE, Mátészalkai MTK, Sényő-Carnifex FC, Tarpa SC, Várda LA


U16

A bajnokság megnevezése: MLSZ országos U16 kiemelt csoport

A bajnokság mezőnye: Bp. Honvéd-MFA, DVSC, ETO FC Győr, Ferencváros, Illés Akadémia-Haladás, Mol Fehérvár FC, MTK Budapest, Paksi FC, Puskás Akadémia FC, Újpesti TE, Várda LA, Vasas Kubala Akadémia


U15

A bajnokság megnevezése: MLSZ országos U15 kiemelt csoport

A bajnokság mezőnye: Bp. Honvéd-MFA, DVSC, Diósgyőri VTK, ETO FC Győr, Ferencváros, Mol Fehérvár FC, MTK Budapest, Paksi FC, Pécsi MFC, Puskás Akadémia FC, Várda LA, Vasas Kubala Akadémia


U14

A bajnokság megnevezése: MLSZ országos U14 kiemelt csoport

A bajnokság mezőnye: Bp. Honvéd-MFA, DVSC, Diósgyőri VTK, ETO FC Győr, Ferencváros, Illés Akadémia-Haladás, MTK Budapest, Puskás Akadémia FC, Várda LA, Vasas Kubala Akadémia


U13

A bajnokság megnevezése: MLSZ országos U13 Északkelet

A bajnokság mezőnye: Debreceni EAC, DVSC, Diósgyőri VTK, Eger LS, Mezőkövesd Zsóry FC, Nyíregyháza Spartacus FC, Sajóvölgye FSE, Salgótarjáni BTC, Várda LA


U12

A bajnokság megnevezése: MLSZ országos U12 Északkelet

A bajnokság mezőnye: Debreceni EAC, DVSC, Diósgyőri VTK, Eger LS, Mezőkövesd Zsóry FC, Nyíregyháza Spartacus FC, Sajóvölgye FSE, Salgtarjáni BTC, Várda LA


next match
Puskás Akadémia FC
Kisvárda Master Good
Felcsút, Pancho Aréna
2023-10-06 20:30
OTP Bank Liga, 9. forduló
day
hour
minute
second
still to go before the start
Latest match
Fehérvár FC
3-1
1-1
Kisvárda Master Good
Székesfehérvár, Sóstói Stadion
2023-10-01 15:00
OTP Bank Liga, 8. forduló