Tizennégyen holtversenyben

2019-08-06 16:48:29
Kisvárda FC

Aktuális és örökstatisztikák a 2019-2020-as bajnokság első fordulója után.

Miután még csak az első fordulót rendezték, az új bajnokságra vonatkozó statisztikai adatok szoros állást mutatnak. A legtöbb játszott meccs kategóriában például tizennégyen tülekednek az élen – éppen annyian, ahányan pályára léptek a Paks ellen… (Az új bajnokságban a hosszabbításban játszott perceket is hozzáadjuk az adatokhoz.)

Avattunk egy abszolút és egy kisvárdai újoncot: a 19. születésnapja előtt álló Kovácsréti Márknak a szombati volt az első meccse az NB I-ben, az amúgy 201. élvonalbeli meccsét játszó Tischler Patrik pedig most mutatkozott be a csapatunkban. A többiek már tavaly is szóhoz jutottak, de Mihai Minca kapus még csak a második bajnokiját játszotta kisvárdai színekben.

Miután csapatunk a második szezonját kezdte az NB I-ben, innentől kezdve az úgynevezett örökstatisztikákat is nyomon követhetik.


2019-2020: Várdai leg-, leg- leg-… (1 forduló után)

Legtöbb mérkőzés: Mihai Minca, Bohdan Melnik, Teodorosz Beriosz, Anton Kravcsenko, Rados Protics, Lucas, Sztavrosz Cukalasz, Hugo Seco, Gheorghe Grozav, Kovácsréti Márk, Tischler Patrik, Gosztonyi András, Sergiu Negrut, Roman Karaszjuk 1-1

Legtöbb játszott perc: Minca, Melnik, Beriosz, Kravcsenko, Protics, Lucas, Cukalasz, Grozav 94-94

Legtöbbször a kezdőcsapat tagja: Minca, Melnik, Beriosz, Kravcsenko, Protics, Lucas, Cukalasz, Hugo Seco, Grozav, Kovácsréti, Tischler 1-1

Legtöbb végig játszott meccs: Minca, Melnik, Beriosz, Kravcsenko, Protics, Lucas, Cukalasz, Grozav 1-1

Legtöbbször lecserélve: Tischler, Hugo Seco, Kovácsréti 1-1

Legtöbbször becserélve: Gosztonyi, Negrut, Karaszjuk 1-1

Legtöbb meccs sorozatban: Karaszjuk 20, Cukalasz 16, Kravcsenko 15, Beriosz, Gosztonyi 11-11 (valamennyi tavalyról áthozott sorozat)

Leghosszabb játszott perc sorozat: Teodorosz Beriosz 994, Melnik 748, Kravcsenko 634 (valamennyi tavalyról áthozott sorozat)

A házi góllövőlista: Grozav 1

Gólpassz: Kravcsenko 1

Kanadai lista (gól+gólpassz): Grozav 1 (1+0), Kravcsenko 1 (0+1)

Leghosszabb kapott gól nélküli sorozat: 97 perc (tavaszi 33. forduló-1. forduló)

Aktuális kapott gól nélküli sorozat: 97 perc

Leghosszabb szerzett gól nélküli sorozat: 111 perc (tavaszi 33. forduló-1. forduló)

Aktuális szerzett gól nélküli sorozat: 15 perc

Sárga lapok: Tischler, Beriosz, Cukalasz 1-1

Kiállítva:


Abszolút rekordok az NB I-ben

Mérkőzések száma: 34

Összesített mérleg: 34 mérkőzés, 11 győzelem, 8 döntetlen, 15 vereség, 37–48-as gólkülönbség, 41 pont

Összesített hazai mérleg: 17-6-5-6, 20–21, 23

Összesített idegenbeli mérleg: 17-5-3-9, 17–27, 18

Legtöbb mérkőzés: Felipe, Lucas 32-32

Legtöbb játszott perc: Lucas 2863

Legtöbbször a kezdőcsapat tagja: Felipe, Lucas 32-32

Legtöbb végig játszott meccs: Felipe 32

Legtöbbször lecserélve: Gosztonyi 17

Legtöbbször becserélve: Sassá 15

Legtöbb meccs sorozatban: Felipe (2018-2019: 14-33. forduló), Karaszjuk (2018-2019: 15. forduló-2019-2020: 1. forduló) 20-20

Leghosszabb játszott perc sorozat: Felipe 1800 (2018-2019: 14-33. forduló)

Gól: Horváth Zoltán 9

Gólpassz: Horváth Z. 6

A kanadai lista (gól+gólpassz) éllovasa: Horváth Z. 15 (9+6)

Leghosszabb kapott gól nélküli sorozat: 460 perc (a kapuban Felipe, 2018-2019: 17-22. forduló)

Leghosszabb szerzett gól nélküli sorozat: 437 perc (2018-2019: 1-5. forduló)

Sárga lap: Lucas, Beriosz 11-11

Kiállítva: Pavlo Lukjancsuk 2


Következő mérkőzés
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Buapest, Groupama Aréna
2024-04-20 17:00
OTP Bank Liga, 29. forduló
nap
óra
perc
mp
van még hátra a kezdőrúgásig
Legutóbbi mérkőzés
Kisvárda Master Good
4-1
3-1
Újpest FC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2024-04-13 14:30
OTP Bank Liga, 28. forduló