Tizenegyesgól döntött

2018-10-13 11:15:51
Kisvárda FC

A bajnoki szünetet kihasználva edzőmérkőzést játszott egymással a Kisvárda Master Good és a DVSC.

A szeptember 29-i, debreceni bajnoki (3–1-re győzött a Loki) után két héttel, a válogatott mérkőzések miatt bajnoki szünetet kihasználva ismét, ezúttal edzőmérkőzésen találkozott egymással a Kisvárda Master Good és a DVSC. A helyszín ezúttal a Várkerti Stadion volt.

Ezen a mérkőzésen is a Debrecen győzött, a 73. percben szerzett tizenegyesgóllal, amelyet Anderson Pico Alaksandar Jovanovic ellen elkövetett szabálytalansága előzött meg. A mérkőzés első félideje kiegyenlített játékot hozott, a DVSC-nek valamivel több gólszerzési lehetősége volt. A második játékrész elején előtt Könyves Norbert hibázott ziccert, majd Bohdan Melnik előtt is adódott egy hasonlóan nagy lehetőség.

A gólt követően Sassá is a kapuba talált, de a beadás más lesről szállt középre. A hajrában Kovácsréti Márknak volt még egy ígéretes lövése, ami után Tomás Kosicky piszkálta ki a labdát a léc alól, majd a hosszabbításban Takács Tamás fejelte a lécre a labdát. Az eredmény már nem változott, maradt az 1–0-s debreceni győzelem.

KISVÁRDA MASTER GOOD–DVSC 0–1 (0–0)

Várkerti Stadion, zárt kapuk mögött, v.: Nagy N.

KISVÁRDA: Minca – Izing, Ene, Vári B. (Beriosz), Anderson Pico – Karaszjuk (Misic), Protics – Melnik (Gosztonyi), Mitosevics (Kovácsréti), Ilics (Sassá) – Horváth Z. (Negrut)

DVSC: Kosicky – Bényei (Cikos), Kinyik, Szatmári Cs., Ferenczi J. – Bódi Á. (Calvente), Tőzsér, Jovanovic, Bereczki D. (Kusnyír) – Könyves (Avdijaj), Szécsi M. (Takács T.)

Gól: Avdijaj (11-esből)

(Fotó: dvsc.hu)


Következő mérkőzés
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Buapest, Groupama Aréna
2024-04-20 17:00
OTP Bank Liga, 29. forduló
nap
óra
perc
mp
van még hátra a kezdőrúgásig
Legutóbbi mérkőzés
Kisvárda Master Good
4-1
3-1
Újpest FC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2024-04-13 14:30
OTP Bank Liga, 28. forduló