Tinédzser kapust igazoltunk

2021-06-08 10:27:56
Kisvárda FC

Újpestről, egymeccses élvonalbeli „múlttal” érkezett az új szerzeményünk.

A jövőt is szem előtt tartva fiatal, mindössze 19 éves kapust igazoltunk. Németh Márk Újpestről érkezett, az előző bajnoki évben korosztálya bajnoksága mellett az NB III-as tartalékcsapatban és egyszer az NB I-ben is lehetőséghez jutott. Németh Márkkal teljessé vált NB I-es csapatunk következő évi kapuskontingense, amelyben Dombó Dávid képviseli a rutint, az új szerzemény pedig a húszéves Artem Odincovval együtt a fiatalságot.

„Az elmúlt bajnoki évet Újpesten töltöttem, és az ominózus MTK elleni mérkőzésen, amikor a vírushelyzet miatt fiatalokkal állt ki a csapat, az NB I-ben is bemutatkozhattam – mutatta be magát Németh Márk. – A pályafutásomat Vecsésen kezdtem, majd négy évet töltöttem el a Vasas Kubala Akadémiánál, onnan kerültem Újpestre, most pedig örömmel és nagy tervekkel érkeztem Kisvárdára. Az NB I közelsége nagy csáberő volt a számomra, elsősorban az, hogy az első csapat tűzközelében lehetek. Kettő plusz egy évre szóló szerződést írtam alá abban a reményben, hogy mielőbb bemutatkozhatok az élvonalban kisvárdai színekben.”

Korábbi híradásunkban eszámoltunk róla, hogy eddigi kapusaink közül távozik Mihai Minca, aki a keret legidősebb játékosa volt, a helyére érkező Németh Márk jelen állás szerint pedig a legfiatalabb.

Németh Márknak sok sikert kívánunk kisvárdai pályafutásához!

Németh Márk Major Attila ügyvezetővel a szerződés szentesítése után

Fotók: Ombodi Tamás


next match
Puskás Akadémia FC
Kisvárda Master Good
Felcsút, Pancho Aréna
2023-10-06 20:30
OTP Bank Liga, 9. forduló
day
hour
minute
second
still to go before the start
Latest match
Fehérvár FC
3-1
1-1
Kisvárda Master Good
Székesfehérvár, Sóstói Stadion
2023-10-01 15:00
OTP Bank Liga, 8. forduló