Testközelből figyelhették

2020-06-14 18:02:26
VLA

Az U15-ös korosztályt lassan elhagyó akadémistáink közül hárman ott lehettek a „nagyokkal” a Fradi elleni meccsen.

A Várda LA legutóbbi, csonka szezonban az U15-ös bajnokságban szereplő csapatából hárman is ott lehettek NB I-es felnőtt legénységünkkel együtt a Ferencváros elleni mérkőzésen. Adu Adrián (a borítóképen, a Fradi-stadion vendégkispadján balra), Puporka Dávid (jobbra) és Vojtkó István (középen) együtt utazhatott a felnőttekkel, ugyanabban a szállodában töltötték az éjszakát, mint Sassáék, együtt étkeztek velük, a mérkőzés előtt és a szünetben is bemehettek a csapat öltözőjébe, meghallgathatták Bódog Tamás vezetőedző taktikai értekezletét is. Magát a mérkőzést pedig a Groupama Aréna küzdőteréről, nem messze a vendégkispadtól nézhették végig, így rájuk is hatással lehetett a stadion atmoszférája.

A következő idényben már az U17-es akadémiai csapatunkban szereplő három reménység testközelből láthatta, hogy néhány éven belül hova juthatnak el. Éppen akkor, amikor két-három évvel idősebb társaik közül hatan is bemutatkoztak az élvonalban a kisvárdai csapat színeiben.


Latest match
Kisvárda Master Good
0-0
0-0
Debreceni VSC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2023-12-02 19:30
OTP Bank Liga, 15. forduló