Teljes gyepcsere a stadionban

2021-05-27 15:16:10
Kisvárda FC

A legmodernebb, úgynevezett hibrid technológiával valósul meg a beruházás.

Új pályaborítást kap a Várkerti Stadion. A munkálatok már megkezdődtek, hogy csapatunk minél előbb birtokba tudja venni a legmodernebb, úgynevezett hibrid technológiával készülő gyepszőnyeget, amelynek alkotóelemében az élő gyep mellett a műfű is szerepet kap.

„A stadionban három éve használt gyepszőnyeg felülvizsgálata során megállapították, hogy a csapadékvíz elvezetése a terület sajátosságából adódóan nehezebbé vált – beszélt a munkálatok fontosságáról Révész Attila sportigazgató. – Esős időjárási viszonyok közepette a pálya bizonyos részein megállt a víz, illetve a nagy igénybevétel miatt, főleg a téli időszak viszontagságai miatt a gyep is elhasználódott. A helyreállítás költségeinek egy részét a korábbi fővállalkozó garanciális munkálatként vállalta, másrészt pedig nagy örömünkre szolgál, hogy az Európában egyre jobban elterjedt, itthon is több helyen alkalmazott, legmodernebb, hibrid technológiát használjuk a gyep felújításakor. Ennek végeredményeként egy, a korábbinál jóval strapabíróbb játéktér áll majd a rendelkezésünkre.”

A munkálatok befejezése után, a gyep megerősödése miatt elképzelhető, hogy a következő bajnokság elején kezdeményeznünk kell majd néhány meccs pályaválasztói jogának felcserélését. Hogy élnünk kell-e ezzel a lépéssel, és ha igen, akkor hány meccsről lehet majd szó, az attól függ, a pálya mikor nyeri el végléges formáját.

A kicserélt gyepszőnyeg sem válik feleslegessé, az edzőpályákon hasznosítják majd újra

Fotók: Nagy Bence


next match
Kisvárda Master Good
Paksi FC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2023-01-28 17:00
OTP Bank Liga, 17. forduló
day
hour
minute
second
still to go before the start
Latest match
Mol Fehérvár FC
4-1
2-0
Kisvárda Master Good
Székesfehérvár, Mol Aréna Sóstó
2022-11-13 13:30
OTP Bank Liga, 16. forduló