Teljes csapatát kicserélte a Kajrat

2022-07-24 20:55:39
Kisvárda FC

Így szerepeltek vasárnap jelenlegi és lehetséges kupaellenfeleink.

A csütörtöki konferencialiga-mérkőzés után vasárnap a Kazah Kupában lépett pályára Ekl-ellenfelünk, a Kajrat Almati. Zsinórban ez a harmadik hétvége, hogy – megszakítva a bajnokságot – a kazahoknál a kupa csoportmérkőzéseit rendezik.

A Kajrat egymást követő harmadik alkalommal is nyert a sorozatban, ezúttal az élvonal 10. helyén álló (az almatiak hatodikok a 14 csapatos mezőnyben) Aksut győzték le hazai pályán 3–2-re. A szünetben 1–0 volt az állás, majd a második félidő elején kiegyenlített az Aksu, utána 3–1-re is vezetett már Ekl-ellenfelünk. A Kajrat mind a tizenegy helyen megváltoztatta az ellenünk bevetett kezdő csapatát, amelyben három olyan futballista (Artur Susenacsev, Vjacseszlav Svirev és Danijar Uszenov) kapott helyet, akik ellenünk csereként léptek pályára. A csütörtöki kezdők közül becserélték Gulzsigit Aljukovot és Lev Kurgint, a Kajrat góljait Svirev, Susenacsev és Aljukov szerezték, vagyis azok a játékosok, akik ellenünk is szerepeltek.

Ha sikerül kiharcolni a továbbjutást (az első meccsen ugye idegenben nyertünk 1–0-ra), akkor a Molde FK–Elfsborg (első meccsen 4–1) párharc győztesével találkozunk. A norvég bajnokság éllovasa, a Molde és a svéd ligában tizedik Elfsborg is pályára lépett vasárnap, előbbi ugyancsak 3–2-re nyert a 12. Sandefjord otthonában, míg az Elfsborg 1–0-ra veszített a hatodik Kalmar vendégeként.


A borítófotón: Az ellenünk bevetett játékosok közül Svirev (18) és Susenacsev (19) is gólt szerzett a Kajrat vasárnapi kupameccsén

Fotó: Szabó Sándor


next match
Gyirmót FC Győr
Kisvárda Master Good
Győr-Gyirmót, Alcufer Stadion
2025-04-20 17:00
Merkantil Bank Liga, 25. forduló
day
hour
minute
second
still to go before the start
Latest match
Kisvárda Master Good
3-2
1-2
BVSC-Zugló
Kisvárda, Várkerti Stadion
2025-04-13 16:00
Merkantil Bank Liga, 24. forduló