Tavaszig tartó kupamenetelés

Sorozatunk „különkiadásában” a 2014-2015-ös nagy szériát elevenítettük meg.
Hiszik, nem hiszik, az elmúlt nagyjából másfél évtizedben ezen a napon, április 14-én nem játszott tétmérkőzést a kisvárdai csapat. Így aztán sorozatunkon belül most amolyan „különkiadással” jelentkezünk, amelyen keresztül az öt-hat évvel ezelőtti kupamenetelést idézzük fel.
Igen, öt-hat évvel ezelőtt, hiszen csapatunk olyan jól szerepelt a 2014-2015-ös kiírásban, hogy megérte a tavaszi folytatást is. Pedig nem vetette szét a hurráhangulat akkoriban a kisvárdai futballközeget, hiszen a csapat egyévnyi szereplés után 2014 májusában elbúcsúzott az NB II-től. A feledésre viszont máris adva volt a lehetőség, főként, hogy – miután a várdaiak az első fordulóban hazai pályán kiejtették a szintén NB III-as Tökölt – kupameccsre érkezett az az ellenfél, amellyel az NB II-ben is rivalizált a Várda, és azonos pontszámmal, csak kevesebb győzelme miatt maradt vele szemben alul.
A Cegléd elleni meccsen pedig sikerült „bosszút állni”, és a hajrában szerzett gólokkal továbbjutni. A következő fordulóban pedig a Nyíregyháza Spartacust sorsolták a Kisvárda mellé – újabb hazai meccs, azzal a riválissal, amely májusban éppen Kisvárdán ünnepelte a feljutását. Ha akkor döntetlen a vége (nem volt sok híja), akkor a Várda is bennmaradt volna, így viszont már kétosztálynyi volt a különbség a felek között. Ennek megfelelően a Szpari az első félidőt (sőt, már a 11. percet) követően 2–0-ra vezetett, de a Várda valami káprázatos hajrával fordított, és bejutott a legjobb 16 közé. A mérkőzés egyik szomorú apropója, hogy az utolsó tétmeccsei egyikét játszotta a nyíregyháziaknál a szünetben becserélt Lázár Bence, akinek akkoriban kezdődtek az egészségügyi problémái, és végül 2018 februárjában hunyt el.
A fotón: A sorozatot a kisvárdai kapuban végigvédő Szécsi Gergő birtokában a labda a Nyíregyháza Spartacus elleni mérkőzésen, Kardos Norbert (30) biztosít az azóta sajnos már elhunyt Szpari-támadóval, Lázár Bencével szemben
Fotó: Kelet-Magyarország archívum
A várdaiak már a legjobb 16 közé jutással történetük legjobb kupaszereplését produkálták, és a sorsolás a következő körben is kegyes volt hozzájuk: csakúgy, mint a nyitó körben újabb NB III-as csapat, hazai pályán. A Csank János vezényelte Vác ellen a második félidőre maradtak a gólok, a vége 4–0 lett. Ez pedig azt jelentette, hogy a tavaszi folytatásra is versenyben maradtunk.
A már oda-visszavágós negyeddöntős párharcok így festettek: Gyirmót–Újpest, Ferencváros–Csákvár, Videoton–Pécs és Kisvárda–Szolnok. Az első meccset hazai pályán vívta meg NB II-es ellenfelével szemben a Várda, és megadta az alaphangot, hogy az ötödik percben különös góllal jutott vezetéshez a Szolnok: Szécsi Gergő kapus a földön feküdt, miközben a vendégek csapatkapitánya 40 méterről az üres kapuba emelt. A harmadik találatnál a Papucsek Barna lerántásáért megítélt büntetőt értékesítette Vári Barnabás – egy év múlva ez a szereposztás már kisvárdai gólt eredményezett volna, de ekkor még mindketten a Szolnok labdarúgói voltak. A Szolnok 3–1-es előnnyel mehetett haza, a visszavágót megint Vári Barnabás büntetőből elért gólja vezette fel, majd emberhátrányba kerültünk, de így is sikerült kiharcolni a sorozat egyetlen idegenbeli meccsén a döntetlent.
Nagy menetelést produkált tehát a Kisvárda Master Good – jelezve, hogy erősebb annál, mintsem az NB III-ban szerepeljen. Később ez a pályán, a másodosztályban is kiderült…
MAGYAR KUPA, ORSZÁGOS FŐTÁBLA
2014-2015-ÖS KIÍRÁS
1. FORDULÓ
2014. AUGUSZTUS 9.
Kisvárda Master Good–Tököl VSK 4–1 (2–0)
Várkert, 300 néző, v.: Nazsa
Kisvárda: Szécsi G. – Kornutjak, Kardos N., Hegedűs T. (Varga A., 81.), Orosz M. – Mboussi, Minczér (Módis D., a szünetben) – Molnár R., Erős G., Fodor A. – Brankovics (Miskolczi, 63.). Szakmai igazgató: Révész Attila
Tököl: Juhász G. – Herczog, Schleinig, Elek D., Joszkin (Terbócs, 84.), Győri Z., Vejmola, Németh G. (Gyurcsik, 62.), Riedl, Szécsi A. (Haciglu, a szünetben), Paluska. Edző: Futó Tamás
Gól: Hegedűs T. (1–0) a 32., Orosz M. (2–0) a 36., Módis D. (3–0) a 46., Molnár R. (4–0) az 54., Győri Z. (4–1) a 76. percben. Kiállítva: Herczog a 16. percben
2. FORDULÓ
2014. SZEPTEMBER 10.
Kisvárda Master Good–Ceglédi VSE 2–0 (0–0)
Várkert, 200 néző, v.: Nagy R.
Kisvárda: Szécsi G. – Kornutjak, Kardos N., Oláh D., Molnár R. – Mboussi – Miskolczi (Nagy R., 58.), Minczét, Fodor A., Brankovics (Orosz M., 90.) – Milovac (Módis D., 67.). Szakmai igazgató: Révész Attila
Cegléd: Kovács A. – Oláh M., Szabó M., Farkas I., Szekér D. – Burics (Laczkó M., 86.), Nagy V. – Viniczai (Robson, 64.), Szabó D., Majoros (Markó, 72.) – Kormos. Vezetőedző: Szabó István
Gól: Módis D. (1–0) a 85., Nagy R. (2–0) a 91. percben. Kiállítva: Mboussi, illetve Szabó D., mindkettő a 18. percben
A LEGJOBB 16 KÖZÉ JUTÁSÉRT
2014. SZEPTEMBER 14.
Kisvárda Master Good–Nyíregyháza Spartacus 3–2 (0–2)
Várkert, 1200 néző, v.: Veizer
Kisvárda: Szécsi G. – Kardos N., Hegedűs T., Oláh D. (Brankovics, 58.), Molnár R. – Minczér, Kornutjak – Miskolczi (Nagy R., a szünetben), Erős G. (Milovac, 87.), Fodor A. – Bouard Ramos. Szakmai igazgató: Révész Attila
Nyíregyháza: Balogh J. – Szokol, Fodor F., Gengeliczki, Törtei – Kosztics (Huszák, 56.), Spitzmüller – Pákolicz, Koller (Sándor I., 83.), Pekár – Bajzát (Lázár B., a szünetben). Vezetőedző: Csábi József
Gól: Spitzmüller (0–1) a 4., Pákolicz (0–2) a 11., Bouard Ramos (1–2) az 57., Erős G. (2–2) a 70., Brankovics (3–2) a 79. percben
A Kisvárda Master Good–Nyíregyháza Spartacus (3–2) mérkőzés összefoglalója:
NYOLCADDÖNTŐ
2014. OKTÓBER 29.
Kisvárda Master Good–Vác FC 4–0 (0–0)
Várkert, 800 néző, v.: Nagy R.
Kisvárda: Szécsi G. – Kornutjak, Kardos N., Hegedűs T., Molnár R. – Minczér, Fodor A. – Miskolczi (Nagy R., 61.), Erős G. (Mikuljak, 79.), Bouard Ramos – Milovas (Brankovics, 78.). Szakmai igazgató: Révész Attila
Vác: Palásthy D. – Benkó, Tányéros G., Farkas P., Milkó – Pallagi (Rása G., 57.), Tóth G., Gulyás G. (Németh G., 82.) – Fábri T., Pölöskei P. (Kovács G., 68.), Zsolnai Richárd. Edző: Csank János
Gól: Milovac (1–0) a 46., Hegedűs T. (11-esből, 2–0) a 71., Milovac (3–0) a 77., Bouard Ramos (4–0) a 87. percben. Kiállítva: Tányéros G. a 70. percben
NEGYEDDÖNTŐ
1. MÉRKŐZÉS
2015. MÁRCIUS 4.
Kisvárda Master Good–Szolnoki MÁV FC 1–3 (0–2)
Várkert, 1100 néző, v.: Radványi
Kisvárda: Szécsi G. – Kornutjak, Kardos N. (Molnár R., a szünetben), Szűcs I., Farkas Márk – Minczér, Erős G., Fodor A. – Nagy R. (Milovac, 58.), Bouard Ramos, Lucas (Brankovics, 87.). Szakmai igazgató: Révész Attila
Szolnok: Pokorni – Vári B., Antal G., Papucsek, Fritz – Kenderes, Mile K. (Csirszki, 77.) – Nagy I. (Lengyel B., 70.), Tóth B. (B. Tóth B., 70.), Rokszin – Zsolnai Róbert. Vezetőedző: Kis Károly
Gól: Nagy I. (0–1) az 5., Fritz (0–2) a 41., Vári B. (11-esből, 0–3) a 62., Szűcs I. (1–3) a 81. percben
VISSZAVÁGÓ
2015. MÁRCIUS 31.
Szolnoki MÁV FC–Kisvárda Master Good 1–1 (1–0)
Szolnok, 300 néző, v.: Andó-Szabó
Szolnok: Pokorni – Vári B., Antal G. (Zsdrál, 38.), Papucsek, Fritz – Mile K. – Tóth B. (Rokszin, 50.), Lengyel B., Nagy I. (Zsolnai Róbert, 85.), Kenderes – B. Tóth B. Vezetőedző: Kis Károly
Kisvárda: Szécsi G. – Molnár R., Kardos N., Kornutjak, Farkas Márk – Minczér, Müller Zs. – Üveges (Fodor A., a szünetben), Lucas (Erős G., 62.), Menougong (Brankovics, 72.) – Bouard Ramos. Szakmai igazgató: Révész Attila
Gól: Vári B. (11-esből, 1–0) a 8., Bouard Ramos (1–1) a 73. percben. Kiállítva: Kardos N. a 38. percben
Továbbjutott: Szolnok (4–2)
A borítófotón: A Vác elleni győzelem és továbbjutás ünneplése a Kelet-Magyarország 2014. október 31-i címlapján
Fotó: Kelet-Magyarország archívum
Holnapi emlékünk: Még egy lépés a trónfosztás felé

