Tavaly kimaradtak a büntetők
A 17. mérkőzés következik, amit az élvonalban a Mezőkövesd ellen játszunk. VIDEÓK
A Mezőkövesd is azon csapatok közé tartozik, amelyikkel valamennyi élvonalbeli idényünkben találkoztunk, sőt, a két csapat múltja korábbról, még az NB II-ből datálódik.
Az NB I-ben egészen jól megy csapatunknak a matyók ellen, az idegenbeli eredményességre különösen nem lehet panasz, hiszen 2020. januárja óta veretlenek vagyunk Mezőkövesden. 2020. októbere és 2021. decembere között nyertük meg idegenben azt a három meccset, ami ebben a párharcban a nevünk mellett áll, a 2022-2023-as idényben pedig két 1–1-es döntetlent értünk el Dél-Borsodban – ezen meccsek közül előbb mi, a legutóbbin pedig a kövesdiek hibáztak büntetőt.
Szombaton hazai oldalon Milan Milanovics mutatkozik be a kispadon, míg nálunk Feczkó Tamás számára ebben a párharcban a mostani lesz az első meccs.
A Mezőkövesd Zsóry FC elleni eddigi mérlegünk az NB I-ben: 16 mérkőzés, 7 győzelem, 5 döntetlen, 4 vereség, 23–17-es gólkülönbség
Hazai pályán: 9-4-2-3, 14–11
Idegenben: 7-3-3-1, 9–6
Gólszerzőink: Sztavrosz Cukalasz, Jasmin Mesanovic 3-3, Jaroslav Navrátil, Mario Ilievszki 2-2, Vári Barnabás, Anton Kravcsenko, Tischler Patrik, Fernando Viana, Szlobodan Szimovics, Claudiu Bumba, Herdi Prenga, Janisz Karabeljov, Driton Camaj, Bohdan Melnik, Rafal Makowski, Branimir Cipetic, Balogh Norbert 1-1
Legtöbbször pályára lépett a rivális ellen (elöl a várdaiak): Melnik 15, illetve Cseri T. 16 (borítófotónkon balra Cseri Tamás, jobbra Bohdan Melnik)
A Mezőkövesd Zsóry FC elleni eddigi mérkőzéseink az OTP Bank Ligában
2018-2019
11. FORDULÓ
2018. október 20.
KISVÁRDA MASTER GOOD–MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 1–2 (1–0)
Várkerti Stadion, 1910 néző, v.: Iványi Z. (Medovarszki, Albert I. – Szőts, Vad)
KISVÁRDA: Felipe – Izing, Ene, Vári B. – Lucas – Melnik (Sassá, 81.), Karaszjuk (Misic, 73.), Protics (Negrut, 87.), Anderson Pico – Horváth Z., Ilics. Vezetőedző: Dajka László
MEZŐKÖVESD: Dombó – Farkas D., Pillár, Szalai A., Vadnai – Szeles, Mevoungou – Molnár G. (Silye, 87.), Vajda S., Cseri T. (Meszhi, 86.) – Drazsics (Koszta, 63.).
Vezetőedző: Kuttor Attila
Gólszerző: Vári B. (1–0) a 13., Molnár G. (1–1) a 66., Molnár G. (1–2) a 79. percben
A mérkőzés összefoglalója:
22. FORDULÓ
2019. február 23.
MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC–KISVÁRDA MASTER GOOD 2–2 (1–2)
Mezőkövesd, 1014 néző, v.: Solymosi (Berettyán, Varga G. – Szilasi, Csonka B.)
MEZŐKÖVESD: Szappanos – Vadnai, Szalai A., Pillár, Silye – Meszhi, Bertus – Pekár, Cseri T. (Koszta, 87.), Molnár G. – Drazsics. Vezetőedző: Kuttor Attila
KISVÁRDA: Felipe – Lukjancsuk, Kravcsenko, Ene, Vári B. – Lucas, Karaszjuk – Hugo Seco (Ilics, 64.), Cukalasz, Grozav (Beriosz, 90.) – Gosztonyi (Sassá, 69.). Vezetőedző: Dajka László
Gólszerző: Cukalasz (0–1) a 9., Kravcsenko (0–2) a 14., Cseri T. (11-esből, 1–2) a 24., Cukalasz (öngól, 2–2) a 63. percben
A mérkőzés összefoglalója:
33. FORDULÓ
2019. május 19.
KISVÁRDA MASTER GOOD–MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 2–1 (1–0)
Várkerti Stadion, 3385 néző, v.: Kassai V. (Ring, Albert I. – Farkas Á., Csonka B.)
KISVÁRDA: Felipe – Melnik, Beriosz, Kravcsenko, Protics – Karaszjuk, Lucas – Gosztonyi (Hugo Seco, 67.), Cukalasz, Grozav (Sassá, 83.) – Horváth Z. (Ilics, 57.). Vezetőedző: Dajka László
MEZŐKÖVESD: Szappanos – Eperjesi, Pillár, Katanec, Vadnai (Vajda S., 77.) – Szeles, Iszlai – Pekár, Cseri T. (Molnár G., 60.), Moutari – Drazsics (Dragóner, a szünetben). Vezetőedző: Kuttor Attila
Gólszerző: Cukalasz (1–0) a 26., Cukalasz (2–0) az 59., Dragóner (2–1) a 87. percben
A mérkőzés összefoglalója:
2019-2020
6. FORDULÓ
2019. szeptember 14.
KISVÁRDA MASTER GOOD–MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 1–2 (0–1)
Várkerti Stadion, 2520 néző, v.: Bognár T. (Buzás, Medovarszki J. – Berke, Pillók)
KISVÁRDA: Felipe – Melnik (Hej, 84.), Kravcsenko, Ene, Protics – Karaszjuk (Bumba, 71.), Lucas – Sassá (Tischler, a szünetben), Cukalasz, Kovácsréti – Grozav. Vezetőedző: Miriuta László
MEZŐKÖVESD: Szappanos – Eperjesi, Pillár, Neszterov, Silye (Vadnai, 53.) – Karnyicki, Berecz Zs. – Cseri T. (Takács T., 88.), Nagy D. (Bertus, a szünetben), Vajda S. – Zivzivadze. Vezetőedző: Kuttor Attila
Gólszerző: Zivzivadze (0–1) a 12., Tischler (1–1) a 48., Zivzivadze (1–2) a 63. percben
A mérkőzés összefoglalója:
17. FORDULÓ
2020. január 25.
MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC–KISVÁRDA MASTER GOOD 1–0 (1–0)
Mezőkövesd, 1652 néző, v.: Solymosi (Tóth V., Horváth R. – Csonka, Lovas).
MEZŐKÖVESD: Szappanos – Farkas D., Neszterov, Guzmics, Vadnai – Karnicki, Berecz Zs. – Cseri T., Nagy D. (Pekár, 74.), Besirovic (Meszhi, 89.) – Zivzivadze (Takács T., 83.). Vezetőedző: Kuttor Attila
KISVÁRDA: Dombó – Hej, Beriosz, Rubus, Protics – Karaszjuk (Bumba, 42.), Szimovics – Grozav, Cukalasz (Melnik, 52.), Kovácsréti (Viana, 67.) – Obradovics. Vezetőedző: Dajka László
Gólszerző: Neszterov (1–0) a 18. percben. Kiállítva: Szimovics a 45. percben
A mérkőzés összefoglalója:
28. FORDULÓ
2020. június 9.
KISVÁRDA MASTER GOOD–MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 1–1 (1–1)
Várkerti Stadion, 832 néző, v.: Bogár (Horváth R., Becséri – Andó-Szabó, Lovas)
KISVÁRDA: Dombó – Melnik, Ene, Rubus, Protics – Lucas, Karaszjuk – Gosztonyi (Sassá, 38.), Cukalasz (Jelena, 87.), Bumba (Kovácsréti, 17.) – Viana. Vezetőedző: Bódog Tamás
MEZŐKÖVESD: Rjabenko – Farkas D., Neszterov (Eperjesi, a szünetben), Karnicki, Silye – Meszhi (Besirovic, 54.) – Pekár (Cseri T., 78.), Nagy D., Vajda S. – Takács T. (Dragóner, 79.), Jurina (Zivzivadze, 74.). Vezetőedző: Kuttor Attila
Gólszerző: Viana (1–0) a 23., Nagy D. (1–1) a 45. percben
A mérkőzés összefoglalója:
2020-2021
6. FORDULÓ
2020. október 3.
MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC–KISVÁRDA MASTER GOOD 1–2 (0–2)
Mezőkövesd, 1520 néző, v.: Káprály (Vígh-Tarsonyi, Szalai B. – Antal P., Csonka)
MEZŐKÖVESD: Rjabenko (Szappanos, 18.) – Vadnai (Farkas D., 54.), Neszterov, Katanec (Borjacsuk, 74.), Karnyicki, Lakvehaliani – Szeles T. (Nagy D., a szünetben), Berecz Zs., Cseri T. – Szergyerov (Jurina, a szünetben), Vutov. Vezetőedző: Kuttor Attila
KISVÁRDA: Dombó – Melnik, Ene, Rubus, Hej – Lucas (Karaszjuk, 65.), Szimovics – Navrátil (Horváth Z., 80.), Bumba (Cukalasz, 88.), Sassá (Kukoc, 88.) – Viana (Camaj, 81.). Vezetőedző: Supka Attila
Gólszerző: Szimovics (0–1) a 5., Navrátil (0–2) a 14., Ene (öngól, 1–2) a 90. percben
A mérkőzés összefoglalója:
17. FORDULÓ
2021. január 23.
KISVÁRDA MASTER GOOD–MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 0–0
Várkerti Stadion, zárt kapuk mögött. V.: Berke (Buzás B., Csatári – Bognár T., Csonka)
KISVÁRDA: Dombó – Melnik, Ene, Ötvös B. (Jelena, 91.), Leoni – Karabeljov, Szimovics – Navrátil (Sassá, 70.), Bumba, Camaj (Kovácsréti, 83.) – Horváth Z. (Csirkovics, 70.). Vezetőedző: Supka Attila
MEZŐKÖVESD: Szappanos – Eperjesi, Neszterov, Katanec, Vadnai – Martic – Berecz Zs., Cseri T. (Chrien, 70.), Besirovic – Vutov (Kavtaradze, 50., Nagy D., 85.), Jurina. Vezetőedző: Pintér Attila
A mérkőzés összefoglalója:
28. FORDULÓ
2021. április 9.
MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC–KISVÁRDA MASTER GOOD 0–1 (0–1)
Mezőkövesd, zárt kapuk mögött, v.: Iványi Z. (Albert I., Medovarszki J. – Bogár, Kulcsár K.)
MEZŐKÖVESD: Szappanos – Farkas D., Katanec, Szeles T., Vadnai (Vajda S., 55.) – Chrien (Kavtaradze, 85.), Rui Pedro (Jurina, a szünetben), Martic (Kamenar, 67.) – Vojtus, Vutov (Nagy D., 55.), Cseri T. Vezetőedző: Pintér Attila
KISVÁRDA: Dombó – Hej, Ene, Csirkovics, Leoni – Melnik, Karabeljov – Bumba (Kravcsenko, 94.), Ötvös (Prenga, 53.), Sassá (Kovácsréti, 94.) – Viana (Jelena, 80.). Vezetőedző: Supka Attila
Gólszerző: Bumba (11-esből, 0–1) a 20. percben. Kiállítva: Ene a 49. percben
A mérkőzés összefoglalója:
2021-2022
5. FORDULÓ
2021. augusztus 28.
KISVÁRDA MASTER GOOD–MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 2–0 (1–0)
Várkerti Stadion, 2289 néző, v.: Káprály (Medovarszki J., Csatári)
KISVÁRDA: Dombó – Hej, Prenga, Csirkovics, Leoni – Melnik, Karabeljov (Lucas, 92.) – Navrátil (Czérna, 86.), Zlicsics (Szimovics, 58.), Bumba (Gosztonyi, 92.) – Mesanovic (Ötvös, 86.). Vezetőedző: Joao Janeiro
MEZŐKÖVESD: Piscitelli – Farkas D., Kocsis G., Katanec, Martínez – Karnyicki (Calcan, a szünetben) – Vutov (Drazsics, a szünetben), Chrien (Derekas, 71.), Cseri T. (Madarász, 78.), Besirovic – Jurina. Vezetőedző: Pintér Attila
Gólszerző: Mesanovic (1–0) a 34., Navrátil (2–0) a 65 percben
Kiállítva: Hej az 56. percben
A mérkőzés összefoglalója:
16. FORDULÓ
2021. december 12.
MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC–KISVÁRDA MASTER GOOD 0–2 (0–0)
Mezőkövesd, 700 néző, v.: Farkas Á. (Bornemissza, Horváth R.)
MEZŐKÖVESD: Tordai – Vadnai, Pillár, Katanec, Lakvehaliani (Szépe, a szünetben) – Kocsis G., Cseke B. (Madarász M., 78.) – Cseri T., Vutov (Drazsics, 58.), Besirovic (Calcan, 58.) – Jurina (Vojtus, 78.). Vezetőedző: Supka Attila
KISVÁRDA: Dombó – Peteleu (Hej, 15.), Prenga, Csirkovics. Leoni – Melnik, Karabeljov – Asani (Camaj, 81.), Ötvös, Bumba (Navrátil, 81.) – Mesanovic (Czérna, 89.). Megbízott vezetőedző: Erős Gábor.
Gólszerző: Prenga (0–1) a 66., Mesanovic (0–2) a 76. percben
A mérkőzés összefoglalója:
27. FORDULÓ
2022. április 9.
KISVÁRDA MASTER GOOD–MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 1–2 (1–1)
Várkerti Stadion, 1520 néző, v.: Csonka B. (Albert I., Medovarszki J.)
KISVÁRDA: Odincov – Peteleu, Hej, Csirkovics, Leoni – Melnik, Karabeljov (Zlicsics, 78.) – Navrátil (Bumba, 66.), Ötvös (Makowski, 78.), Camaj (Asani, 66.) – Mesanovic. Vezetőedző: Erős Gábor
MEZŐKÖVESD: Tordai – Pillár, Lukic, Vadnai – Cseke B., Karnyickij, Cseri T. (T. Kis, 73.), Madarász M. (Bilali, 89.), Vajda S. – Drazsics (Csurko, a szünetben, Babati, 89.), Jurina (Besirovic, 53.). Vezetőedző: Supka Attila
Gólszerző: Jurina (0–1) a 7., Karabeljov (1–1) a 30., Cseke B. (1–2) a 67. percben
A mérkőzés összefoglalója:
2022-2023
2. FORDULÓ
2022. augusztus 7.
KISVÁRDA MASTER GOOD–MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 4–2 (2–1)
Várkerti Stadion, 1927 néző, v.: Andó-Szabó (Tóth V., Garai P.)
KISVÁRDA: Hindrich – Hej, Vranjanin, D. Kovacic (Széles, 75.), Leoni – Melnik, Lucas – Camaj (Heles, 67.), Makowski (Bíró R., 67.), Asani (Czérna, 79.) – Ilievszki (Mesanovic, 75.). Vezetőedző: Török László
MEZŐKÖVESD: Tordai – Kállai K. (Madarász M., 62.), Schmiedl, Karnyicki (Horváth M., 62.), Bobál D., Vajda S. – Cseke B., Cseri T. (Molnár G., 62.), Nagy G. (Besirovic, 40.) – Jurina, Drazsics (Pillár, 40.). Vezetőedző: Supka Attila
Gólszerző: Camaj (1–0) a 6., Melnik (2–0) a 37., Leoni (öngól, 2–1) a 45., Ilievszki (3–1) a 49., Makowski (4–1) az 56., Jurina (4–2) a 79. percben. Kiállítva: Schmiedl a 36. percben
A mérkőzés összefoglalója:
13. FORDULÓ
2022. október 28.
MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC–KISVÁRDA MASTER GOOD 1–1 (0–0)
Mezőkövesd, Városi Stadion, 1811 néző, v.: Csonka (Vígh-Tarsonyi, Aradi)
MEZŐKÖVESD: Piscitelli – Kállai K., Lukic, Pillár, Vajda S. – Cseri (Brtan, 78.), Karnickij, David Babunszki (Lekvehaliani, 78.), Besirovic (T. Kis, 72.) – Molnár G. (Bobál G., 72.), Drazsics (Schmiedl, 90.). Vezetőedző: Kuttor Attila.
KISVÁRDA: Hindrich – Melnik, Széles, Kovacic, Leoni (Peteleu, 50.) – Ötvös, Karabeljov – Navrátil (Asani, 77.), Makowski, Camaj (Vida K., 77.) – Ilievszki. Vezetőedző: Török László
Gólszerző: Ilievszki (0–1) az 54., Bobál G. (1–1) a 80. percben
A mérkőzés összefoglalója:
24. FORDULÓ
2023. március 18.
MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC–KISVÁRDA MASTER GOOD 1–1 (1–1)
Mezőkövesd, 1582 néző, v.: Csonka B. (Garai P., Szalai D.)
MEZŐKÖVESD: Piscitelli – Baranyai N. (Vajda S., 75.), A. Lukic, Beriasvili, Filip – Cseri T. (Molnár G., 75.), Karnyicki (Márkus A., 80.), David Babunszki (Ephestion, 90.) – Kállai K., Bobál G., Besirovic. Vezetőedző: Kuttor Attila
KISVÁRDA: Hindrich – Melnik, Hej, D. Kovacic, Leoni – Ötvös (Széles, 86.), Karabeljov – Navrátil (Ilievszki, 61.), Makowski (Lucas, 86.), Camaj (Alic, 72.) – Mesanovic. Vezetőedző: Török László
Gólszerző: Mesanovic (0–1) a 18., A. Lukic (1–1) a 43. percben Kiállítva: Leoni a 63. percben
A mérkőzés összefoglalója:
2023-2024
10. FORDULÓ
2023. október 21.
KISVÁRDA MASTER GOOD–MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 2–1 (2–1)
Várkerti Stadion, 2150 néző, v.: Pillók (Tóth V., Aradi)
KISVÁRDA: Kovács M. – Cipetic (R. Stefan, 90.), Lippai, Széles, Alic (Körmendi, 76.) – Melnik, Ötvös – Balogh N. (Navrátil, 60.), Makowski (Ilievszki, 60.), Camaj – Mesanovic (Nikolov, 76.). Vezetőedző: Mátyus János
MEZŐKÖVESD: Piscitelli – Kállai K., Pillár, Beriasvili (A. Lukic, a szünetben), Vajda S. – Cseke (Lehoczky, 71.), Gomis, Nagy G. (Brtan, 84.) – Cseri T. (Nahirnij, 84.) – Szalai J. (Ugrai, 71.), Drazsics. Vezetőedző: Kuttor Attila
Gólszerző: Széles (öngól, 0–1) a 22., Cipetic (11-esből, 1–1) a 29., Balogh N. (2–1) a 41. percben
A mérkőzés összefoglalója: