Tartanánk az idegenbeli eredményességet
Megvan, elsősorban miben kell javulni a múlt hetihez képest az MTK elleni fellépésre. BEHARANGOZÓ
A DVSC ellen nagy csatában elveszített hazai rangadót követően vasárnap idegenbeli mérkőzés vár NB I-es csapatunkra, amely az MTK Budapest otthonában igyekszik kijavítani a múlt vasárnapi botlást.

„A Debrecen elleni meccsen nagyon sok beadásunk volt, viszont azok előkészítetlennek bizonyultak, így hiába voltunk meg létszámban a tizenhatos előterében, rosszul helyezkedtünk, és nagyon statikusak voltunk – adta meg a legutóbbi vereség okát Gerliczki Máté vezetőedző. Az sem volt ránk jellemző, hogy ennyi szögletből szinte mindegyik használhatatlan volt, úgyhogy ezekben az elemekben javítanunk kellett a héten.”
Csapatunk negyedik idegenbeli fellépése következik az idényben, az eddigi három során még veretlenek vagyunk, hiszen a nyíregyházi döntetlent (1–1) követően Újpesten (1–0) és Zalaegerszegen (2–1) is sikerült nyernünk. Mire lehet számítani az MTK-tól?
„Az MTK régen együtt játszó csapat, és a jelenlegi a stáb készíti fel jó ideje a játékosokat – felelte a vezetőedző. – Remek futballt mutat be az ellenfél, és az MTK mindig is arra törekedett, hogy valóban játssza a futballt, úgyhogy ebből a meccsből akár a stílusok csatája is kerekedhet. Mi arra törekszünk, hogy szervezettek legyünk, akkor tudunk eredményesek lenni, ha milliméter pontosan be van állítva minden úgy védekezésben, mint támadásban is.”
Miként egy hete, megint olyan csapattal találkozunk, amely velünk egyforma pontszámot gyűjtött eddig. Ezek szerint újfent közel azonos tudásszintű csapatok találkoznak?
„Azt majd a meccs képe határozza meg, hogy mennyire lesznek kiegyenlítettek az erőviszonyok, de valóban, ez a bajnokság eddig azt mutatja, hogy mindenkinek lehet bárhol keresnivalója. Azon leszünk, hogy sikeresek legyünk, és ponttal vagy pontokkal távozzunk a Hungária körútról – adta ki a jelszót Gerliczki Máté.”


