Tanár úr a középpályán

2021-06-10 12:36:21
Kisvárda FC

A magyar nyelvtudását is folyamatosan fejlesztő szerbiai játékosunk diplomás ember lett.

Diplomás játékossal gazdagodott csapatunk. A tavaly nyáron Kisvárdára igazolt Zlicsics Lázár az újvidéki egyetemen sikeres államvizsgát tett le, és szerdán átvehette testnevelőtanári diplomáját.

Úgyhogy 24 éves középpályásunk a jelek szerint akkor sem tétlenkedett, amikor az edzések és a meccsek közötti pihenőidejét töltötte, illetve a nyári szabadsága alatt is volt más dolga, mint mondjuk csak a nyaralás.

„Befejeztem az újvidéki sportegyetemet, amelynek négy éven át voltam a hallgatója – újságolta dicséretes magyarsággal Zlicsics Lázár, miután figyelmesek lettünk a közösségi felületén általa közzétett jó hírre. – Amikor Kisvardán tartózkodtam, az interneten keresztül kapcsolódtam be az órákba, és magam is így készültem a vizsgákra. Az edzések után olykor nehéz volt rávenni magam a tanulásra, de megérte, és örülök, hogy immár testnevelőtanárnak mondhatom magam, és hogy iskolában is tudnék dolgozni. Igen, a szünetemet tanulásra is használtam, még az egyiptomi nyaralás közben is tanultam egy kicsit.”

Azért, ha minden jól megy, középpályásunk előtt még ott állnak a legszebb futballévek, de ezek szerint nem lehet elég korán a sport utáni életre gondolni.

„Még mindig nem tudom, mit fogok csinálni a játékoskarrierem után, de szeretnék több lehetőséget kínálni magamnak – folytatta a friss diplomás játékos. – Most azt gondolom, hogy a futballban maradok majd, és hamarosan megszerzem az UEFA B edzői diplomát is. Senki sem tudja, mi történik vele tíz év múlva, de most csak a következő kisvárdai szezonomra szeretnék koncentrálni. Remélem, még jobb eredményt érünk el, mint az előző bajnokságban. Illetve van még valami... Miután a minap befejeztem az egyetemet, nem sokáig tartom magam távol a tanulástól, a következő nagy vágyam a magyar nyelv fejlesztése. És a futball mellett most elsősorban erre fogok koncentrálni.”


Következő mérkőzés
Kisvárda Master Good
Debreceni VSC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2024-03-30 14:30
OTP Bank Liga, 26. forduló
nap
óra
perc
mp
van még hátra a kezdőrúgásig
Legutóbbi mérkőzés
MTK Budapest
2-1
2-0
Kisvárda Master Good
Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion
2024-03-17 17:30
OTP Bank Liga, 25. forduló