Táborzárás vereséggel

2025-01-31 15:47:31
Kisvárda FC

Észak-Korea csapata valóban válogatott szintet képviselt, és egy félidő alatt eldöntötte a meccset. HELYSZÍNI BESZÁMOLÓ

A táborzáró, előre nem tervezett „bónuszmérkőzést” vegyes csapattal játszottuk Észak-Korea ugyancsak Sidében tartózkodó felnőtt válogatottja ellen. A vasfüggöny mögötti ország elsőszámú csapatáról nem sok mindent lehet tudni, de azt hamar bebizonyították, hogy tudnak futballozni.

Igaz, ahhoz a mieink is hozzájárultak, hogy négygólos legyen az északkoreai előny a szünetben, hiszen csak és kizárólag a mi labdaeladásink után találtak be. Három ziccert is gólra váltottak az ázsiaiak, majd lőttek egy akkora szabadrúgásgólt, hogy csak úgy füstölt. Azért mi is odaértünk az ellenfél kapujához, de kimaradtak a fejesek, lövések, így komoly hátrányba kerültünk az első játékrészt követően.

A második félidőben is érvényesült az ázsiaiak gyorsasága és technikája, a mieink fáradtabban mozogtak, de hiszen még péntek délelőtt is volt edzés, a terhelésre pedig az egész felkészülés alatt nem lehet panasz. A végén még szereztek egy szép gólt az ázsiaiak, akik így 5–0-ra nyerték meg a felkészülési mérkőzést.

Adja ég, hogy minél több futballista jusson el csapatunkból a felnőtt válogatottságig, de akinek ez nem adatik majd meg, ezután a meccs után elmondhatja magáról, hogy pályára lépett egy nemzeti tizenegy ellen...


FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS

ÉSZAK-KOREA–KISVÁRDA MASTER GOOD II 5–0 (4–0)

Side-Manavgat

KISVÁRDA II: Kovács Marcell – R. Stefan (Rubus), Lippai, Széles, Körmendi (Veprik) – Ponomarenko (Simon M.), Szőr, Osztrovka, Matanovics – Scsadej (Szikszai), Gyurkó


next match
Kisvárda Master Good
Vasas FC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2025-02-10 20:00
Merkantil Bank Liga, 16. forduló
day
hour
minute
second
still to go before the start
Latest match
Kolorcity Kazincbarcika SC
1-1
0-1
Kisvárda Master Good
Kazincbarcika, Kolorcity Aréna
2024-12-01 13:00
Merkantil Bank Liga, 15. forduló