Szünet után megjött az önbizalom

2023-07-16 22:02:54
Kisvárda FC

Így értékelte a vasárnap 2–1-re megnyert AEK Larnaca elleni meccset Milos Kruscsics vezetőedző.

„Újabb mérkőzést nyertünk meg, és bár az edzőtáborokban játszott meccseken nem az eredmény az elsődleges cél, azért mindig jó nyerni. Elégedett vagyok, elsősorban azzal, hogy mindenkinek játéklehetőséget tudtunk adni. Ezúttal azok töltöttek a pályán kevesebb idő, akik az előző két itteni összecsapásunkon többet játszottak, és azt kell mondanom, hogy jól. Ők délelőtt nagyon kemény edzésen vettek részt, és ezúttal negyedórányi lehetőséghez jutottak. Összességében minden a tervek szerint alakult, még egy meccsünk van arra, hogy tovább csiszoljuk a csapatjátékunkat. Most az első félidőt is kontrolláltuk, jók voltunk támadásban. védekezésben és az átmenetekben egyaránt, de az is igaz, hogy a második félidő első negyedórájában teljesítettünk a legjobban, ekkor nagy önbizalommal futballoztunk, jól járattuk a labdát is.” – értékelte a vasárnap látottakat Milos Kruscsics vezetőedző.

Az edzőtáborozás során az utolsó mérkőzést szerdán játsszuk az izraeli Maccabi Petah Tikva ellen.


next match
Kisvárda Master Good
Gyirmót FC Győr
Kisvárda, Várkerti Stadion
2024-10-20 13:00
Merkantil Bank Liga, 10. forduló
day
hour
minute
second
still to go before the start
Latest match
BVSC-Zugló
0-2
0-1
Kisvárda Master Good
Budapest, III. ker. TVE Sporttelep
2024-10-06 13:00
Merkantil Bank Liga, 9. forduló