Szünet után gyorsan eldöntöttük

2024-02-28 20:21:35
Kisvárda FC

Tiszakécskei győzelmével csapatunk bejutott a kupában a nyolc közé. HELYSZÍNI BESZÁMOLÓ

A maga bajnokságában hozzánk hasonlóan nehéz helyzetben lévő NB II_es Tiszakécske vendégei voltunk szerdán este, a mérkőzés tétje a Mol Magyar Kupában a nyolc közé jutás volt. Mindkét csapat felforgatott tizeneggyel lépett pályára, de az kezdettől fogva látszott, hogy a mieink játszanak az élvonalban. Más kérdés, hogy a mezőnyfölény olykor kényelmes futballal párosult, így helyzetet csak az első percben – Boban Nikolov révén –, majd szünet előtt sikerült kidolgozni. Az NB III-as csapatból erre a meccsre visszatérő Rubus Tamás veszélyeztetett kétszer is, Milos Szpaszics lövését lábbal, Mario Ilievszki fejesét pedig szép védéssel mentette a hazaiak kapusa.

Szünet után érkezett Wellington Nem, Rafal Makowski pedig kihúzódott a bal oldalra, ahonnan két percen belül két gólt is szerzett. Az elsőnél a brazil játékmester, a másodiknál Raúl-Martin Stefan volt a kiszolgáló. A harmadik találatra sem kellett sokáig várni, akkor Driton Camaj átadását váltotta gólra Mario Ilievszki.

A hajrában mindkét csapat szerezhetett volna további gólokat, de az eredmény már nem változott, holott nagyon tudtuk volna értékelni, ha Wellington Nem értékesíti ziccerét, de várni kell az első magyarországi góljára.

Győzelmünkkel ott vagyunk a kupa legjobb nyolc csapata között.


MOL MAGYAR KUPA: NYOLCADDÖNTŐ

TISZAKÉCSKEI LC–KISVÁRDA MASTER GOOD 0–3 (0–0)

Tiszakécske, 300 néző, v.: Zimmermann (Tőkés, Vrbovszki)

TISZAKÉCSKE: Prokop – Sági (Kocsis D., 69.), Fodor F., Szőr (Valencsik, 61), Grünvald – Pongrácz (Czékus, 86.)), Bencze M. – Vajda R. (Krivocjuk, a szünetben), Lehoczky, Gyurján B. – Takács T. (Zamostny, 61.). Vezetőedző: Kis Károly

KISVÁRDA: Kovács M. – Lippai, Rubus, Széles (Jovicic, 70.) – R. Stefan, Nikolov (Camaj, 62.), Lucas (Ötvös, 62.), Makowski (Melnik, 71.), Navrátil (Wellington Nem, a szünetben) – Ilievszki, Szpaszics. Vezetőedző: Feczkó Tamás

Gólszerző: Makowski (0–1) az 56., Makowski (0–2) az 58., Ilievszki (0–3) a 66. percben


A gólok története

56. perc: Wellington Nem tolta ki a labdát balra Makowskihoz, aki 12 méterről jobbal úgy lőtt a kapuba, hogy a labda a baloldali kapufáról vágódott a gólvonal mögé, 0–1.

58. perc: Raúl-Martin Stefan jobbról, a szögletzászló közeléből adott középre, Makowski pedig nyolc méterről jobbal a kapu jobb oldalába lőtte a labdát, 0–2.

66. perc: Camaj balról passzolt eggyel beljebb Ilievszkihez, aki 12 máterről jobbal a bal felső sarokba lőtte a labdát, 0–3.


next match
Kisvárda Master Good
Opus Tigáz Tatabánya SC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2025-02-23 14:00
Merkantil Bank Liga, 18. forduló
day
hour
minute
second
still to go before the start
Latest match
Budafoki MTE
2-4
2-0
Kisvárda Master Good
Budapest, BMTE Sporttelep
2025-02-16 14:00
Merkantil Bank Liga, 17. forduló